Perőcsényi reformátusok jártak Ipolyságon

Ipolyság |

<p>Augusztus végén az összetartozásnak és testvéri ragaszkodásnak egy szép példáját élhette meg az ipolysági gyülekezet, amikor vendégül láthatta a perőcsényi reformátusokat.</p>

A két közösség nem egész száz évvel ezelőtt még egymáshoz tartozott. A határváltoztatás ellenére azonban továbbra is megmaradt a jó kapcsolat.

Ipolyság régen a drégelypalánki egyházmegye perőcsényi szórványgyülekezete volt. Az első világháború után e két települést egy határ választotta el, s bár közigazgatásilag szétvált a két közösség, de a testvéri kapcsolatot azóta is fenntartják és ápolják. Ez évben a perőcsényiek látogattak Ipolyságra, hogy együtt hallgassák Isten igéjét, majd  a szeretetvendégség közösségében bátorítsák és buzdítsák egymást.

Az istentiszteleten Czuni Kenyeres József perőcsényi lelkipásztor hirdette az igét. Igehirdetésében rámutatott arra, hogy azért van sok kemény szívű ember, mert nem értik az igét. "És azért nem értik az Igét, mert sokan rosszul hirdetik azt. Olyan sok hamis információval lát el a világ bennünket, annyira keverik az igazat a csalárd dolgokkal, hogy sokan már nem is tudják, mi az igaz és mi nem. Mi van a Bibliában és mi nem. A világban az egyháznak kell bizonyságtévőnek lenni. Nekünk kell átadni Isten üzenetét. Isten azt akarja, hogy közel legyünk hozzá, hogy megismerjük Őt és Ő kinyilatkoztatja akaratát. Isten közelivé tud lenni egy pillanat alatt. A távol lévőknek is közelivé akar lenni. Közeledjetek Istenhez és Ő közeledni fog hozzátok. Azok akik most távol vannak az egyháztól, egykor ők is oda fognak állni Isten színe elé. Isten meg akarja szüntetni a távolságokat, hogy őszinte, szerető ember légy" - hangsúlyozta a lelkipásztor.

Az alkalom végén a Perőcsényből érkező vendégek megtekintették az ipolysági reformátusok épülőben lévő gyülekezeti házát. Isten iránti hálával, a testvéri közösség örömével vettünk búcsút egymástól, már most várva a viszontlátás örömét - tájékoztatott az eseményről Izsmán Jónás lelkipásztor. (Reformata, iski, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?