Pered is versenybe száll az Év faluja címért

Pered |

<p>A vágsellyei járásbeli nagyközség is benevezett az Év faluja 2013 (Dedina roka 2013) versenybe. A verseny hetedik évfolyamában összesen 27 község méretteti meg magát. A megmérettetést a Környezetvédelmi Ügynökség szervezi, célja a vidékfejlesztés, a falvak népszerűsítése. Az internetes szavazás augusztus 31-ig tart.</p>

„Kevés település nevezett be, a régióból csak Pered. Beszélgettünk a falu fiataljaival és a képviselőkkel, és úgy döntöttünk, megpróbáljuk” – nyilatkozta lapunknak Borsányi Gyula polgármester. Az internetes szavazás májusban kezdődött, Peredre eddig 850 szavazat érkezett, ezzel a szimpátiaszavazás harmadik helyén áll. A végső eredményt azonban nem a szavazás dönti el. Az ügynökség szakemberei személyesen látogatnak el a falvakba, hogy felmérjék a valós helyzetet. „Július végén várjuk az ügynököket, akik megvizsgálják, érdemes-e a falu a besorolásra. A végső eredményt ez fogja eldönteni” – mondta Borsányi. Az eredményhirdetésre ősszel kerül sor. A polgármester elmondta, főleg a fiatalokat szólítják fel a szavazásra, ebben a Via Nova Ifjúsági Csoport is segít. „Az idősebb korosztály nem nagyon foglalkozik az internettel. Ezért úgy gondoltuk, elsősorban a fiatalokat kell mozgósítani” – tette hozzá a polgármester. A győztes falu és a jó értékelést kapó községek tárgyi és pénzjutalmat kapnak. „A verseny által a település bekerül a köztudatba. Nemcsak a szűkebb régióban, hanem az egész országban megismerik” – folytatta Borsányi. Az Év faluja verseny győztese uniós szinten is képviseli majd Szlovákiát, az Európai falu díjért indul. A versenybe benevezett települések az Év faluja mellett további hét kategóriában érhetnek el eredményt. Például a falu mint gazda, mint ékszerdoboz, mint partner, mint vendéglátó, mint kert. A Vágsellyei járásból Mocsonok is bekapcsolódott a versenybe, rájuk eddig húszan, a dunaszerdahelyi járásbeli Kisudvarnokra negyvenketten szavaztak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?