Pénteken az ingázóknak mégis megnyithatják a határt Komáromnál

Komárom
Komárom |

Március 20-án reggeltől megnyithatják a komáromi határátkelőhelyet. Külügyminiszteri szinten ez már eldőlt, Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere szerint még a szlovák és a magyar belügyminisztérium beleegyezésére várnak.

Molnár Attila minderről Dél-Komárom hivatalos Facebook-oldalára csütörtök kora este feltöltött videónyilatkozatában számolt be. Ebben elmondta, nagyon sokan keresik meg őt is a határzár ügyében. Az érdeklődést a polgármester érthetőnek nevezte, ugyanis, mint mondja, „egy városként lélegzünk”, valamint családokat vágott ketté az a határzár, amelyre a második világháború vége óta nem volt példa. Noha Molnár Attila utalt a helyzet bizonytalanságára is, amely folyamatosan, óráról órára változhat.

„A jelenlegi tudásunk szerint meg tudom erősíteni, hogy a két ország külügyminisztériuma felvette a kapcsolatot egymással, s jelenleg a két ország belügyminisztériumai egyeztetnek arról, hogy Komáromnál újra megnyissák a határt. Ez a határnyitás azonban nem azt fogja jelenti, hogy itt újra lehet szabadon járni, kelni a határon át és a hídon, hanem pontosan úgy, ahogy Vámosszabadinál vagy Esztergomnál jelenleg megoldott, kizárólag munkavégzés céljából. Két nyelven kiállított munkáltatói igazolással és a személyes okmányok birtokában a 30 kilométeres körön belül élők kelhetnek át a határon. Én azt gondolom, hogy vélhetően holnap reggeltől ez érvénybe léphet, amennyiben rábólint a két belügyminiszter is, hiszen a két külügyminiszter ebben már megállapodott” – mondta Dél-Komárom polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?