Patthelyzet Poltáron

Poltár. Hiábavaló sorban állás az egészségügyi dokumentációért, továbbra sem működő ellátás, bosszúság és zárt ajtók várják még mindig a betegeket hetekkel a poltári rendelőintézet tulajdonosváltása után is.

A korábban Besztercebánya Megye által kezelt, majd fölösleges vagyonná minősített és pályázati úton eladott rendelőintézet új tulajdonosai a korábbi bérlővel már nem kötöttek szerződést, egyszerűen lezárták az épületet, csak hosszas egyeztetések után tudták onnan elvinni felszerelésüket és egyéb vagyontárgyaikat az orvosok.

Az egészségügyi szolgáltatás azóta csak részlegesen műkö?dött, tíz rendelő szűnt meg egyszerre. A betegek Losoncra, Rimaszombatba vagy Nagykürtösre kénytelenek utazni, ha egyáltalán hozzáférnek az egészségügyi dokumentációjukhoz valamint megkapják a szükséges beutalót.

Sok a panasz, az érintettek az új tulajdonos mellett a korábbi fenntartót, Besztercebánya megyét is hibáztatják a méltatlan helyzet miatt. A megye arra az álláspontra helyezkedett, hogy két jogi személy közötti vitáról van szó, amelybe ők nem kívánnak beleszólni, az új tulajdonosnak pedig már kiadták az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges engedélyt. A rendelőintézet korábbi bérlője, a P&P MED társulás a betegek adatait tartalmazó kartotékokat a megye képviselőinek a múlt pénteken átadta, az új tulajdonos, az Spc Bankruptcy azonban még nem vette át azokat. Erről viszont nem volt tudomása a megyének. Az ígéretek szerint valószínűleg csak egy hét múlva juthatnak majd hozzá a betegek a papírjaikhoz, addigra állítólag már az új rendelők felszerelése is befejeződik, és végre újra normális lesz a betegellátás. Információink szerint a korábban a P&P MED társulással szerződéses viszonyban lévő orvosok közül néhányan már átszerződtek az új tulajdonoshoz, elméletileg tehát a régi orvosaik kezelhetik tovább a betegeket.

Poltáron és vonzáskörzetében közel huszonötezer embert érintett a rendelőintézetben kialakult áldatlan állapot. Akinek orvosi ellátásra van szüksége, annak utazgatnia kell, a legközelebbi kórház és rendelőintézet a huszonöt kilométerre lévő Losoncon, vagy a hasonló távolságra lévő Rimaszombatban található. Ez főleg az idősebb korosztály és a kisgyermekes családok számára teher. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?