Pataky: a polgármesteri munka az első

Hét hónappal a megyei választások után megválasz-totta alelnökeit a Kassa megyei közgyűlés.Kassa/KirályhelmecA tisztséget Daniel Rusnák (KDH) és Pataky Károly (Híd) tölti be.

Hét hónappal a megyei választások után megválasz-totta alelnökeit a Kassa megyei közgyűlés.

Kassa/Királyhelmec

A tisztséget Daniel Rusnák (KDH) és Pataky Károly (Híd) tölti be. Királyhelmec polgármesterét kérdeztük.

Miért tartott ilyen hosszú ideig, míg a testület, Rastislav Trnka megyeelnök javaslatára, meghozta ezt a döntést?

A késői döntés a vezetői posztokat jelenleg betöltők tapasztalatlanságával magyarázható. Az alelnökök személyéről nem sokkal a választások után tárgyalni kezdtünk, és már 2017 decemberében a javaslatok között szerepelt a most megszavazott verzió, azaz hogy Daniel Rusnák úr és én legyek a megye alelnöke. Azt hiszem, csak most jutott el a megyeelnök és csapata ahhoz a felismeréshez, hogy kommunikáció nélkül nem lehet előrejutni a közügyekben. Ő egyébként a most megválasztottakon kívül még egy személyt, Ján Volnýt (Smer) tartotta volna elfogadhatónak, ám az ő személyében nem tudtak egyezségre jutni. Trnka egyébként azzal a feltétellel terjesztette a közgyűlés elé a nevünket, hogy vagy mindkettőnknek bizalmat szavaz a testület, vagy nem írja alá a határozatot.

Milyen változásokkal jár az ön számára, hogy megválasztották Kassa megye alelnökévé?

Megtisztelő a bizalom, de komoly pluszmunkával is jár ez a poszt. Hogy konkrétan hogyan osztjuk el egymás között a feladatokat, arról a közeljövőben egyeztetünk a másik alelnökkel. Legfeljebb heti egy napot szeretnék Kassán tölteni, ugyanis azt már többször egyértelművé tettem, és most is hangsúlyozom, hogy számomra a polgármesteri munkám, Királyhelmec ügyei a legfontosabbak. Komoly sikereket értünk el az elmúlt három és fél évben a szülővárosomban, ám feladat akad még bőven, úgyhogy szeretném folytatni a munkát. Meggyőződésem szerint a megyei alelnöki poszt csak egy további lehetőség arra, hogy a királyhelmeciekért, illetve a tágabb régióért, a Bodrogközért és az Ung-vidékért dolgozhassak.

Konkrétan milyen ügyekben számít előrelépésre?

A középiskolák és egyes egészségügyi intézmények a megye fenntartásával működnek, de az úthálózat karbantartása is a megye feladata. Ezen kívül több más olyan dologgal is foglalkoznunk kell, mely közvetlen hatással van az emberek mindennapi életére. Kiemelt fontosságúnak tartom a Királyhelmecet Nagykapossal összekötő főút felújítását, vagy a zétényi híd rekonstrukcióját. Ugyanígy a királyhelmeci, a nagykaposi és a tőketerebesi központi buszállomás ügyére is szeretnék odafigyelni. A Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központnak nemrég plusz 30 ezer eurót bocsátottunk rendelkezésére, és a megye átvállalta a Királyhelmeci Szakközépiskola komplex rekonstrukciójára elnyert pályázat önrészét is. Ám ezek csak részsikerek, hisz az itteni emberek ügyei, ugyanúgy, mint az egész keleti régió, sajnos eddig számos téren nem kaptak elég figyelmet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?