Párkányi nyár: színes paletta, gazdag kínálat

Párkányi nyár: színes paletta, gazdag kínálat
Párkány |

A járványhelyzet enyhültével a kultúra is éledezik Párkányban. Május legvégén workshop-sorozat indult, a gyermeknapot pedig mesefilmvetítésekkel, és porcelán babák kiállításával ünnepelték meg.

A járványhelyzet enyhültével a kultúra is éledezik Párkányban. Május legvégén workshop-sorozat indult, a gyermeknapot pedig mesefilmvetítésekkel, és porcelán babák kiállításával ünnepelték meg. Júlia Žd´árska, a kultúrház igazgatója a kulturális nyár terveiről is tájékoztatta lapunkat. A kisebb csoportokkal foglalkozó, 20-30 emberre méretezett workshop-sorozatot már május 27-én elindították, ekkor a gyógynövényekkel foglalkoztak, különféle teakeverékek, főzetek gyógyító hatásaival, a tavaszi tisztítókúra fontosságát hangsúlyozták. A workshopok keretében régi eljárásokkal, a népi konyha bevált módszereivel is megismerkedhetnek az érdeklődők. Például az erjesztéssel, savanyítással és a kovászolással is. A kertünkben található ehető virágoknak szintén külön foglalkozást szentelnek.

Kulturális nyár

A kulturális nyarat idén is a már bevált műsorszerkezetben tartják meg. Eszerint a nyitókoncertet a helybeli művészeti alapiskola végzősei adják, aztán hétfőnként mese- és bábelőadások, illetve este a korzón retró filmvetítés, keddenként pedig hazai, környékbeli és külföldi művészek zenés fellépésének tapsolhatunk a korzón, a platánok alatt. Csütörtökönként pedig nagyobb koncerteket láthatunk a sétálóutca szabadtéri színpadán. A nyarat hagyományőrző, kosárfonó fesztivállal zárják, frissen sütött kalácskülönlegességekkel. Lesz Trapéz-koncert, a főidényben többek közt fellép az Old School Brothers, Roman Krško és a Slovak tango, Zsapka Attila, Bereczki Zoltán, lemezbemutatót tart majd a Varjos zenekar. Természetesen idén is lesz levendulafesztivál, még gazdagabb programmal, mint az előző években, a rendezvény ugyanis a Budapesti Művelődési Központ együttműködésével valósul meg. Gregor Bernadett a fesztiválra Karády-dalokkal érkezik, Utcai Dávid képeit a városi galériában állítják ki, Pribojszki Mátyás pedig remek szájharmonikamuzsikával festi alá a franciás hangulatot. A levendulafesztivál június huszadikán délután egy órakor nyit a párkányi korzón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?