Párkányi Kuckófesztivál

Párkány. A felújított helyi művelődési házban tegnap önfeledt gyermekzsivaj, móka, kacagás várta mindazokat, akik részt vettek az idei, immár negyedszer megrendezett IV. Kuckófesztiválon.

Párkány. A felújított helyi művelődési házban tegnap önfeledt gyermekzsivaj, móka, kacagás várta mindazokat, akik részt vettek az idei, immár negyedszer megrendezett IV. Kuckófesztiválon. A nemzetközi rendezvényen a lurkók együtt énekeltek a széles szájú békával (aki egyébként a Muppet show-beli közkedvelt brekire hasonlít), drukkoltak a szegény embernek a ravasz róka ellenében, sőt, akadtak gyerkőcök, akik felugrottak és táncoltak is a muzsikára. „A párkányi Ady Utcai Alapiskola Kuckó bábcsoportja a szülői tanáccsal, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulással, a Vadas Kft-vel és az Illyés Közalapítvánnyal karöltve immár negyedik alkalommal rendezte meg az amatőr bábcsoportok regionális találkozóját” – mondta el lapunknak Himmler Zsófia, a Kuckó vezetője. Idén a hetényi Dabita bábcsoport, a muzslai Bors bábegyüttes, a nyergesújfalui Pinocchió bábcsoport, a párkányi óvodások Hársfa bábcsoportja és házigazdaként a Kuckó lépett fel a fesztiválon. „Nagyon fontos, hogy ezen a rendezvényen azok is bemutatkozhatnak, akik egyébként az országos versenyekre, például a Duna Menti Tavaszra nem jutottak el. Tulajdonképpen egy mesedélelőttöt szerveztünk a gyerekeknek, s ez egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Reggeltől a helyi és a Párkány vonzáskörzetébe tartozó óvodásokat szórakoztatták a bábcsoportok; remek hangulatban több mint négyszáz óvodás nézte az előadásokat, majd a város összes alsó tagozatos diákja örülhetett a meséknek. Sőt, a nagykürtösi járásbeli Ipolyvarbóról is egy mikrobusz gyerek érkezett, hogy megnézze az előadásokat; nekik ez élményben felér egy országos fesztivállal, s Párkány jóval közelebb van, mint mondjuk Dunaszerdahely. A fellépő gyerekek délután ingyen strandolhattak a fürdőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?