Párkányban járt a Kisbojtár ügyében a Csemadok elnöke

Párkány |

<p>A napokban Párkányban járt Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke. Azzal a céllal érkezett, hogy tisztázza a helyi Csemadok és a Kisbojtár között kialakult konfliktust.</p>

A békítő misszió azonban nem volt sikeres – a párkányi Csemadok elnöke hajthatatlan: a Kisbojtár nem szerepelhet a szövetség fennállásának 65. évfordulója alkalmából rendezett párkányi ünnepségen. Bárdos Gyula személyesen beszélt Boócz Máriával, a Csemadok párkányi alapszervezetének elnökével és telefonon megkereste Hégli Mariannát, a Kisbojtár gyermek-néptánccsoport vezetőjét is. Bárdost korábban Bugár Béla, a Híd elnöke nyílt levélben kérte, tegyen meg mindent, hogy politikai véleménykülönbségek és nézeteltérések ne mérgezzék a magyar közösség mindennapjait. Bugár Béla levelében a Csemadok párkányi alapszervezete elnökének megosztó viselkedésére hívja fel a figyelmet. Nem jön levél, hiába várjákBugár Béla nyílt levele és Bárdos Gyula látogatása előtt a párkányi alapszervezet elnökét a Kisbojtár vezetője és a szülők képviselője is megkereste azt kérve, hogy az alapszervezet értékelje át döntését. „Csupán egy rövid, háromperces műsorral szerettük volna köszönteni a Csemadokot” – jegyezte meg Hégli Marianna, a Kisbojtár vezetője. A szülők képviselője szerint Boócz Mária arra hivatkozott, hogy a programterv elkészült, és ezen nem akarnak változtatni. Azt, hogy milyen elv szerint állították össze a műsort, minek alapján választották ki a szereplőket, illetve a Kisbojtár miért nem kapott szereplési lehetőséget, nem sikerült megtudnunk. Elektronikus levélben elküldött kérdéseinkre Boócz Mária nem válaszolt. „Csoportunkat korábban a Csemadok Országos Választmányának vezetősége a Csemadok Kiváló Népművészeti Csoportja címmel tüntette ki. Mindig örömmel tettünk eleget a felkéréseknek, csupán egyetlen alkalommal kellett visszautasítanom Boócz Máriát: nem volt teljes a csapat, mivel a táncosok zöme sítúrán volt” – mondta Hégli Marianna, akit korábban a szövetség a Csemadok Kiváló Népművésze címmel tüntetett ki. Az 1982-ben alapított csoportban az évek során ötszáznál több gyerek fordult meg, akik közül sokan közép- és főiskolásként is folytatták a táncolást. A Kisbojtár amellett, hogy számtalan rangos fesztiválon és versenyen képviselte a régiót, szervezőként is rendkívül sikeres volt: a Duna Menti Folklórfesztivál évről évre egyre nagyobb tömeget mozgósít. A múlt koszorúzásaink árnyéka?A Csemadok-emlékünnepség megszervezéséhez egyébként az önkormányzat 810 euróval járult hozzá. „Meghívókra, terembérre, hangosításra, frissítőkre és díszítésre kérték a támogatást. A város nem szólhat bele, hogy kiket szerepeltetnek a műsorban. Nagyon sajnálom, hogy a rendezvény nem összekovácsolja, hanem szétzilálja a helyi magyar közösséget” – fogalmazott Vitkó Andrea, a kulturális bizottság elnöke. A Kisbojtárban táncoló gyerekek szülei és nagyszülei közül sokan tagjai a Csemadoknak is. A helyi alapszervezet döntését ugyan nehezményezik, de nyíltan nem mernek szembefordulni Boócz Máriával. A párkányi elnök korábban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alkalmából megrendezett emlékünnepségekkel vívta ki sokak nemtetszését. A Csemadok által szervezett koszorúzáson a Híd képviselőit nemkívánatos vendégeknek titulálta. „Nem szóltunk, amíg az elnök asszony (aki egyébként nem titkolja, hogy szimpatizál a Jobbikkal) nem engedi a hidas képviselőket koszorúzni március 15-én, mert ez a hozzáállás csakis őt minősíti, de amikor a politikát belekeveri egy kulturális szervezet életébe, működésébe, amikor nem kíméli a gyerekeket sem, és rajtuk veri el a port, az elfogadhatatlan, felháborító és elítélendő. Hégli Marianna, a Kisbojtár művészeti csoport vezetője szerinte áruló és nem képviseli a magyarság érdekeit, mivel „hidas”, ezért az a Kisbojtár, amely harminc éve az egyik legismertebb magyar ifjúsági tánccsoport, nem vehet részt az ünnepségen” – fogalmaz nyílt levelében Bugár Béla pártelnök.Bárdos Gyula nem híve a levelezgetésnek Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnökeként feladatának és kötelességének érzi a problémák rendezését, de nem híve a levelezgetésnek. „A nyílt és egyenes beszédet szeretem, ezért Bugár Bélával erről és más ügyekről is személyesen akarok beszélni. Minden bírálatot és észrevételt, amely a közösség érdekeit szolgálja, figyelembe veszek, mert azt szeretném, hogy rendeződjenek a viszonyok a Csemadokon és az egész magyar közösségen belül is. Az időzített, propagandisztikus levelezgetést viszont elutasítom” – nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula. A Csemadok országos elnöke fontosnak tartja, hogy a szövetség teret és lehetőséget adjon mindenkinek, akinek szívügye a magyar közösség és hagyományőrzés. „Évtizedekkel a rendszerváltás után viszont elképzelhetetlen, hogy a Csemadok országos elnöke leszóljon bármelyik autonóm módon intézkedő alapszervezetnek, és arra utasítsa, hogy ezt vagy azt tegye, illetve ne tegye. A problémákat nem lehet egyik napról a másikra rendezni” – fogalmazott a párkányi konfliktus kapcsán Bárdos Gyula. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?