Párkányban januártól emelkedik a szemétdíj

Párkány |

<p>Negyven centtel emelte meg a párkányi önkormányzat a szemétszállítási díjat. Így januártól 18 eurót kell fizetni a szemételhordásért. A testület decemberi rendkívüli ülésén szó volt a szelektív hulladékgyűjtésről is.</p>

Januártól Párkányban ezen a téren is több változtatással lehet számolni.
Csepregi Zoltán képviselő a városlakók nehéz anyagi helyzetére hivatkozva a szemétadó csökkentését javasolta. Csepregi indítványát - az adó 60 centtel való csökkentéséről - a testület nem hagyta jóvá. Ján Oravec polgármester szerint a városnak évente több ezer eurójába kerül az illegális szemétlerakatok felszámolása, emellett jelentős összeget tesznek ki a tartozások is. „Sajnos nem csak a szociálisan hátrányos helyzetű személyeknek van jelentős elmaradása” – jegyezte meg a polgármester.

Az ülésen szó volt a szelektív hulladékgyűjtésről is. Bohumil Toběrný képviselő hívta fel a figyelmet a szelektív gyűjtés gyakorlati problémáira. Párkányban gyakran előfordult, hogy a lakosok által szétválogatott hulladékot a szemétszállítással megbízott cég alkalmazottai  összekeverték és egyszerre szállították el. „Januártól pontos időbeosztás szerint szállítjuk el a szelektált szemetet” – ígérte Nagy Imre, a közterület-fenntartó vállalat illetékese. „A PET-palackok elkülönített gyűjtéséhez nincs szükség speciális zsákokra. Az összelapított műanyag flakonok tárolására bármilyen lezárható, műanyag zacskó alkalmas. A bevásárlóközpontokban beszerezhető szatyrok is megfelelnek erre a célra” -  jegyezte meg a polgármester.

A városvezetés a közeljövőben szelektív hulladékgyűjtő-szigetek létrehozását is tervezi. A gyűjtőszigetek célja a szelektív szemétgyűjtés népszerűsítése. Elhangzott az a felvetés is, hogy a jövőben a szeméttároló konténereket – más települések mintájára – lezárható rácszerkezettel kerítik körbe. A város vezetése abban bízik, hogy így nagyobb rendet lehet majd tartani a szeméttárolók környékén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?