Párkány: Tovább tárgyalnak a megvételről

Párkány: Tovább tárgyalnak a megvételről
Párkány |

Hajlik a város arra, hogy az NHSZ Tatabányától megvegye a 65 százalékos, azaz többségi tulajdonrészt a magyar vállalattal közös és csődközelbe került KSOH cégben. Erről a legutóbbi rendkívüli ülésen döntött az önkormányzat, miként arról is, hogy az Ady utcai iskolai étkezdébe új sütőberendezést vásárolnak.

A rendkívüli ülést megelőzően zárt körű munkaértekezletet tartott a polgármester a képviselőkkel, ahol részletesen megbeszélték, miként járjanak el a több százezer euró mínuszt felhalmozó KSOH cég ügyében. Mivel a részletek személyiségi jogokat és üzleti érdekeket is érintenek, ezért egyelőre nem hozhatók nyilvánosságra – hangzott el az ülésen. Egyelőre az biztos, hogy Párkány megvenné az NHSZ Tatabányától a közös cégük 65 százalékos tulajdonrészét, ám egyáltalán nem mindegy, milyen áron. A vételi ajánlat március első felében jár le, az önkormányzat felhatalmazta a polgármestert, hogy addig tárgyaljon a magyarországi céggel. Eugen Szabó az ülésen közölte, a KSOH gazdasági átvilágításáról már megvannak az első számok és eredmények, a vizsgálat folytatódik, és a teljes vagyont és cégértéket is felbecsültetik, mert ez is kiinduló alap lesz ahhoz, hogy a város mit és mennyit hajlandó adni a tulajdonrészért. Február közepére tehát további szakvélemények várhatók – közölte a polgármester.

Hogy Párkány mennyit fizet majd a többségi tulajdonrészért, azt nem lehet tudni, annyit biztos nem lesz hajlandó adni érte, amennyit a magyarországi vállalat kapni szeretne. Azaz, több százezer eurót nem fizetne. Már csak azért sem, mert, mint az az ülésen elhangzott, a többségi tulajdonos 10 év alatt semmilyen komolyabb fejlesztést és beruházást nem eszközölt a cégben, és több százezer eurós hiányt halmoztak fel az utóbbi három évben. Eugen Szabó ennek kapcsán megjegyezte, ő már a 2017-es gazdasági tervet sem írta alá, mert az sem tartalmazott semmiféle garanciát arra, hogy pozitív irányba mozdulna el a gazdálkodás. A polgármester tehát tovább tárgyal a tatabányaiakkal a tulajdonrész megvételéről és az együttműködés befejezéséről. Addig nem zárják le a tender eredményhirdetését sem. Eugen Szabó lapunkkal közölte, Párkányban februárban még a KSOH fogja elhordani a szemetet, erről is tárgyal a céggel.

Az önkormányzat a rendkívüli ülésen azt is jóváhagyta, hogy az Ady utcai iskolai étkezde számára új sütőberendezést vásároljanak, azonnali hatállyal, mert a régi gép több mint 40 éves és felmondta a szolgálatot. Az új sütőre a város 6756 eurót adott a költségvetésből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?