Párkány: nem támadják meg a kerületi bíróság döntését

Párkány: nem támadják meg a kerületi bíróság döntését

A képviselő-testület úgy határozott, hogy nem él rendkívüli jogorvoslati lehetőséggel a kerületi bíróság ítélete miatt, amely hatályon kívül helyezte a testület 2017-es, hulladékerőmű létesítését tiltó rendeletét. De ez még nem jelenti azt, hogy a hulladékerőmű most már automatikusan megépülhet.

Az önkormányzat február utolsó napján tartott, rendes ülésén a képviselő-testület hosszas vita és mérlegelés után úgy döntött, hogy nem él rendkívüli jogorvoslati lehetőséggel és nem támadja meg a Nyitrai Kerületi Bíróság döntését, amellyel a bíróság hatályon kívül helyezte a testület 2017-es, az ipari park területén hulladékerőmű létesítését tiltó rendeletét. A képviselő-testület tehát nem nyújt be felülvizsgálati kérelmet a már hatályos bírósági döntésre. Egyrészt azért, mert a felülvizsgálati kérelem nem lenne halasztó hatállyal a bíróság ítéletére. Másrészt pedig azért, mert az érvényes bírósági döntés értelmében a képviselő-testületnek fél éve van arra, hogy kijavítsa az ominózus, 2017-es határozatát és összhangba hozza a törvénnyel. Csakhogy ezzel a város területrendezési és -fejlesztési tervét is módosítania kellene. Azt pedig, mármint a területrendezési tervet nem lehet fél éven belül megváltoztatni, mert az hosszas legiszlatív folyamat, licensszel rendelkező szakértő dolgozhatja csak ki és előtte még a szakértőt is versenytárgyalás alapján kell kiválasztani. Ráadásul a területrendezési tervben a környezetvédelmi szempontokat is kötelezően figyelembe kell venni. Párkány képviselő-testülete most mindenesetre úgy döntött, a nyitrai ítéletet nem támadja meg, de egyúttal kezdeményezte, hogy a városháza kezdjen dolgozni a területrendezési terv megváltoztatásának javaslatán – azaz nyissa meg a folyamatot. A képviselők erre április végéig adtak határidőt a városi hivatalnak.

Még nem kapott zöld utat a hulladékerőmű

A képviselő-testület mostani döntése ugyanakkor még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a helyi ipari park területén most már automatikusan épülhet hulladékerőmű – vagy, ahogy a helyiek nevezik, hulladékégető. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen létesítmény építési engedélyeztetési folyamata egyáltalán megkezdődjön, a környezetvédelmi tárca engedélye kell. Ezt a minisztérium ugyan a múlt évben kiadta a HC Logistik cégnek, de Párkány városa a minisztériumi határozatot megtámadta, tehát az engedély még nem lépett hatályba. Ezért a nyitrai pertől és ítélettől függetlenül sem kapott még zöld utat a beruházás.

Párkány: nem támadják meg a kerületi bíróság döntését

Bírság a közbeszerzési eljárás miatt

Párkány viszont 36 ezer eurós bírságot kapott az uniós pályázatból épített Viza centrum kivitelezésének közbeszerzési eljárása miatt. Mint arról korábban is beszámoltunk, a város nemzetközi pályázat keretében uniós támogatást nyert a centrum megépítésére. A kivitelezési közbeszerzésre több cég jelentkezett, végül az nyert, aki a legolcsóbb ajánlatot adta. Ez az ajánlat pedig mintegy 200 ezer euróval volt olcsóbb a 700 ezer eurós célösszegnél. Az uniós pályázat irányító hatósága és a szlovák állami felügyelet, azaz a Közbeszerzési Hivatal sem talált hibát az eljárásban, ismételten sem. Ámde, utólag, a pályázati irányító szerv által felkért ellenőrző cég szerint mégis hibázott Párkány. Mégpedig abban, hogy a városnak az volt az egyik kikötése: csak olyan építőipari cégek indulhatnak, melyeknek az öt éves forgalma meghaladja a kétmillió eurót és van már tapasztalatuk hasonló nagyságrendű beruházások megvalósításában. Ezzel Párkány úgymond az amatőr „garázscégeket” szerette volna kiszűrni. Bár az ellenőrzést végző cég elismerte Párkány tiltakozását a kirótt bírság miatt – azaz, hogy a város minden szlovákiai törvényt betartott, valamint sem az irányító hatóság, sem a Közbeszerzési Hivatal nem talált hibát az eljárásban –, szerintük mégis jogos a büntetés. Mert ezzel a fentebb említett kitétellel Párkány más cégeket hozott előnytelen helyzetbe és úgymond veszteséget okozott az uniós pénz felhasználását illetően. Ugyanis szerintük ezzel a tenderkitétellel a város nem tartotta be az Európai Bizottság vonatkozó irányelveit. Bár a mostani önkormányzati ülésen többször is elhangzott, hogy a város törvényesen járt el és veszteséget sem okozott, hiszen kb. 200 ezer euróval olcsóbban épült meg a centrum, a képviselő-testület tudomásul vette a kirótt büntetést, a bírságot kifizeti Párkány.

Pengeélen a költségvetés

A testületi ülésen a képviselők döntöttek arról is, hogy az új hulladékudvar önrészének fedezésére rendkívül kedvezményes hitelt vegyen fel a város az Állami Környezetvédelmi Alaptól. A leendő hulladékudvarra ugyanis Párkány vissza nem térítendő minisztériumi támogatást nyert. Továbbá arról is határoztak, hogy a Duna utcai új, szociális bérlakásokra az Állami Lakásfejlesztési Alapnál pályáznak pénzügyi támogatásért. Mint az a februári önkormányzati ülésen szintén elhangzott, Párkány költségvetésének egyensúlyban tartása továbbra is alapvetően fontos, ez pedig valódi kihívást jelent idén. Egyrészt, mert az energiaköltségek, bér- és anyagköltségek is komoly mértékben emelkedtek, másrészt pedig a kormány által megváltoztatott részadó- visszatérítés is drasztikus spórolásra kényszeríti a várost. Például az ún. szülői adóbónusz állami bevezetése és a lakosok számának csökkenése miatt a fizikai személyek részadójából Párkánynak 580 ezer eurós kiesése van és ezt csak részben kompenzálta a jogi személyektől származó 395 ezres adóbevétel. A folyó költségek fedezésére szolgáló újrameríthető hitelből pedig már 300 ezer eurót használtak fel eddig. Minden fillér és minden eurócent számít, objektív okok miatt pedig több esetben költségvetés-módosításra lesz szükség a továbbiakban. Hogy pontosan miben és hol lesznek megszorítások, azon már dolgozik a városháza, mindenesetre a közvetlenül a városkasszára kötött intézményeknél már most is takarékoskodnak, csak az alapvető működésre költenek.

A februári ülésen a képviselő-testület jóváhagyta a kulturális szakbizottság javaslatát, melynek értelmében a Párkány és Vidéke havilap szerkesztőbizottságának új tagja Tungli Vecserka Judit lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?