Párkány: bővítené wellnessközpontját a Vadas fürdő

Párkány: bővítené wellnessközpontját a Vadas fürdő
Párkány |

A tervezett létesítmény a jelenlegi wellnessközpontra kapcsolódna rá és a fedett uszoda helyére épülne. A fürdő célja ezzel az, hogy a főidényen kívül is komolyan növeljék a látogatottságot. A tervek elkészítésére már kiírták a versenypályázatot.

Egy vadonatúj, a jelenlegi wellnesscentrumhoz kapcsolódó további vízi élményközpont felépítését tervezi a Vadas fürdő. A létesítmény építészeti terveinek kidolgozására már zajlik a versenypályázat – értesült lapunk a fürdő igazgatójától.

Költségvetésről, négyzetméterekről, befogadóképességről még túl korai beszélni, annyit mondhatok, hogy a jelenlegi wellnesstől sokkal nagyobb létesítményről van szó, majdnem aquaparkhoz hasonlító nagyságrenben és működéssel. A cél az, hogy október elejétől május végéig, tehát főidényen kívül minél több látogatót tudjunk fogadni, akár a szomszédból, Magyarországról is

– mondta Hogenbuch Endre.

Az új wellnessközpont hozzáépítéssel, automatikusan kapcsolódna a jelenlegihez és a fedett uszoda helyén épülne meg. Mégpedig úgy hogy az új centrumban megmaradna a fedett uszoda medencéje az összes szolgáltatással és a kinti medence is – ehhez kapcsolódnának további medencék, attrakciók, élményelemek. Mint arról korábban beszámoltunk, a Vadas jövőre egy új medencét alakít ki, egy speciális ugrótornyos szerkezettel. A főidény után, idén ezt kezdik építeni. Az új wellnessközpont tervein pedig a jövő évben is dolgoznak, ez utóbbi kialakításához 2025- ben fognának hozzá. Mégpedig úgy, hogy előtte lebontanák a fedett uszodát. A távlati tervek közt szerepel az is, hogy az új, nagyobb wellnessközponthoz egy szintén vadonatúj, ötcsillagos szálloda is kapcsolódna a másik oldalról.

A jelenlegi fázisban még rengeteg minden befolyásolja a projektet, nem beszélve arról, hogy mindehhez képviselő-testületi és felügyelőbizottsági döntések is szükségesek. Az biztos, hogy a további új wellness megépítéséhez nem lesz elegendő a Vadas saját tőkéje. De ha jövőre befejezzük az ugrómedencét, akkor már erre fogunk spórolni, hogy a megépítéshez minél kisebb hitelt kelljen felvennünk

– vázolta az elképzeléseket a Vadas igazgatója. A tervekre kiírt versenypályázat már zajlik, jövő hét hétfőn bontják fel a borítékokat és értékelik majd ki a beérkező anyagokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?