Parasztolimpia és bonsaikiállítás a Negyedi Napokon

Negyedi Napok 1
NEGYED |

A megszokott programok mellett újdonságokkal is várták az érdeklődőket a XXI. Negyedi Napokon. Nagy sikert aratott a gyerekeknek szervezett parasztolimpia, a bonsaikiállításon pedig igazi különlegességeket láthattak a látogatók.

Huszonegyedik alkalommal szervezték meg a Negyedi Napokat a helyi futballpályán. A programsorozat péntek délutántól vasárnap estig tartott. A polgármester, Selmeczi Henrietta lapunknak elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a kínálatot, hogy a helyieket ki tudják csalogatni és ha már kijöttek, nézzék, hallgassák meg és élvezzék a műsort.

Gyerekprogramok pénteken

Idén először vannak pénteken is programok, amelyeket a gyerekeknek szerveztünk. Ilyen a parasztolimpia, amely nagy sikert aratott a kicsik körében. Szintén idén először hirdettük meg az Itt vagyok otthon című képzőművészeti kiállítást, amelybe a gyerekek három kategóriában jelentkezhettek, a negyedik pedig a felnőtteké volt. Öröm látni, hogy mennyi olyan hely van a faluban, amelyet kedvencüknek éreznek. Az iskolában kiállítás készült a beérkezett pályamunkákból“

– tudtuk meg Negyed polgármesterétől.

Állandó programok

Ami minden évben szerepel a programok között, az a foci, hiszen a kicsiktől a felnőttekig négy csapat működik Negyeden. Az egyházzenei est szintén állandó része a Negyedi Napoknak. A három – katolikus, református, evangélikus – templom közül minden alkalommal másik ad helyszín ennek a programnak, idén a katolikus került sorra. A koncert házigazdája évről-évre a helyi Napsugár kórus, műsorukat a Negyed testvértelepüléséről érkező Törökbálinti Kamarakórus egészítette ki. A hagyományokat követve szombat délelőtt horgászversenyt rendeztek a Kopolya-halastónál.

„Így a szervezetek is besegítenek a szervezésbe, hiszen ennyi programot nem tudnának a község alkalmazottai lebonyolítani. Vasárnap a délelőtti lövészverseny után az istentiszteletek következnek minden évben, délután pedig főzőversennyel folytatjuk a sort. Tavaly vezettük be, hogy mivel a negyediek a káposztások, ezért olyan ételt kell a versenyzőknek készíteniük, amelybe káposzta is kerül“

– egészítette ki Selmeczi Henrietta. A XXI. Negyedi Napokon teret kaptak a bemutatkozásra a magyar és a szlovák tannyelvű iskola tanulói is, volt tenisz- és asztalitenisz-, strandröplabdatorna, vadászati kiállítás, kézműves-foglalkozás, harcművészeti és freestyle futball bemutató, 11-es rúgó verseny és lovastorna, valamit tinidiszkó, utcabál és koncertek.

Idén először

A Csemadok helyi szervezete, az iskola és az óvoda pedagógusai, valamint a Niget Polgári Társulás és Ifjúsági Klub tagjai a polgármester kezdeményezésére közösen valósították meg a parasztolimpiát gyerekeknek. Takács Zsuzsanna, a Niget tagja örömmel nyugtázta, hogy milyen sok gyerek kapcsolódott be a különféle ügyességi játékokba, versenyekbe.

„Jó kedvvel, nagy lelkesedéssel játszottak. A versenyszámokat és a szükséges kellékeket az ifjúsági klub tagjai találták ki és készítették el. Inkább nevezhetőek népi játékoknak, nem akartunk modern eszközöket használni, hanem olyanokat, amelyek akár most is megtalálhatóak minden háztartásban, például babot kellett válogatni, patkóval célba dobni, talicskát tolva versenyezni. Az volt a cél, hogy a gyerekek figyelmét az elektronikus kütyükről eltereljük és megmutassuk, hogy az egyszerű használati eszközökkel is lehet játszani“

– részletezte Takács Zsuzsanna. Megtudtuk tőle azt is, hogy a nagyjából tíz-húsz évvel ezelőtt szervezett ifjúsági találkozókon a fiatal felnőtteknek szerveztek hasonló versenyeket, amelyek nagy sikert arattak, ezért gondolták, hogy talán újra megtetszik a fiataloknak ez a fajta szórakozás.

parasztolimpia

Japán kertművészet

A bonsaikiállítás megálmodói és szervezői, Gurabi Gergely, Szőcs Gábor, Rák Tibor a japán kertművészetet kívánták a közönségnek bemutatni.

„Szeretnénk, ha a látogatók látnák, hogy annak ellenére, hogy misztikus dolognak tűnik, teljesen hétköznapi emberek művelik a kertészkedésnek ezt a fajtáját. A kiállításon szerepeltek olyan fák is, amelyek nem a mi régiónkra jellemzőek, de láthattak alma-, fenyő-, körtefákat, vagy olyanokat, amelyekből élősövényt készítenek, mint például a fagyal. Csak az alakításon múlik, hogy egy fából bonsai lesz. A bonsai két szó összekapcsolásából jött létre: fa és tál“

– magyarázta Gurabi Gergely. Két társával Quarter Gardeners néven alapítottak polgári társulást, nekik köszönhető, hogy a Negyedi Napok közönsége ilyen értékes tárlatot láthatott. Németh Norbert, a Szlovákiai Bonsai Szövetség (SBA) szervezet tagja elismerően beszélt a rendkívül színvonalas kiállításról. Elárulta, hogy egyik-másik darab több ezer, akár tízezer eurót is érhet. A nagyra nőtt fák tálba ültetett kicsinyített másai leginkább a rájuk fordított idő miatt lesznek ennyire értékesek. „Vannak itt olyanok, amelyeket húsz-harminc éve gondoznak, alakítgatnak a tulajdonosaik. Ha belegondolunk, hogy csak napi öt percet törődik vele valaki, elképzelhetjük, mennyit jelent az több évtized alatt. Bármennyi éves is lehet egy bonsai, mégsem beszélhetünk öreg fáról, hanem olyanról, amely tele van életerővel, energiával és ezt sugározza felénk“ – fogalmazott Németh Norbert. Mindketten kiemelték, a bonsai az egyesúly és az összhang keresését jelképezi. A méret, a forma, a fa és a tál közti egyensúly kialakításán fáradozik az, aki bonsait nevel.

bonsaikiállítás
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?