A törvény nem tiltja a prostitúciót, a rendőrség semmit sem tehet.KassaAz utóbbi időben egyre több panasz érkezik a városi hivatal valamint a városi rendőrség munkatársaihoz a városi park mögötti utcákon várakozó prostituáltak miatt.
Panaszkodnak az utcalányok miatt a városi park környékén lakók
A törvény nem tiltja a prostitúciót, a rendőrség semmit sem tehet.
Kassa
Az utóbbi időben egyre több panasz érkezik a városi hivatal valamint a városi rendőrség munkatársaihoz a városi park mögötti utcákon várakozó prostituáltak miatt. A helyieknek lassan elfogy a türelmük, de a rendőrség keze meg van kötve, mert nincs olyan törvény, amely tiltaná a prostitúciót.
A városrész lakosainak életét már évek óta megkeserítik a Kmeť, a Svätopluk, a Rumanova és a Masaryk utca környékén ácsorgó prostituáltak. A lányok korábban inkább csak este, sötétedés után jelentek meg, de manapság már a nap 24 órájában kint vannak. A környéken több óvoda és iskola is van, a szülők egyáltalán nem örülnek annak, hogy utcalányok strichelnek a környéken. Egy neve elhallgatását kérő helyi lakos elmondta, hogy a lányok már a kora reggeltől az utcán várakoznak. „Már többször is panaszt tettem a városi hivatalban, sőt a rendőröket is a helyszínre hívtam, de hiába. Azt mondják, semmit sem tehetnek. Felháborítónak tartom, hogy amikor kimegyek az utcára, ezt kell látnom” – mondta. A városi rendőrség jelentése szerint azért nem avatkozhatnak be, mert Szlovákiában nincs olyan törvény, amely tiltaná a prostitúciót. „Ha valami nem tiltott, semmit sem tehetünk. Ha valaki a maga akaratából, kényszerítés nélkül árulja a testét, az nem büntetendő cselekmény” – áll a városi rendőrség nyilatkozatában. A rendőrség maximálisan 33 eurós helyszíni bírságot szabhat ki, de azt is csak akkor, ha bizonyíték van arra, hogy az illető elkövetett valamilyen kihágást. Kassa-Óváros önkormányzata korábban biztonsági kamerákkal próbálta meg orvosolni a helyzetet, a Svätopluk utcában néhányat fel is szereltek, de csak annyit értek el vele, hogy a lányok az utcák távolabbi részeire húzódtak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.