Pályázati támogatást nyert a rendelőintézet

Párkány |

<p>Befejeződött a párkányi rendelőintézet rekonstrukciója. A közel 580 ezer eurós beruházás fő célja az egészségügyi ellátás minőségének javítása volt. 2014 júniusában írták ki azt a pályázatot, amelynek révén a párkányi rendelőintézet 579 748 ezer euró támogatáshoz jutott.</p>

 „2015 elején derült ki, hogy projektünk sikeres volt. Áprilisban írtuk ki a közbeszerzést az építési munkálatokra, illetve azok felügyeletére, a radiodiagnosztikai és rehabilitációs berendezésekre valamint az információs táblák elkészítésére. A radiodiagnosztikai eszközökre kiírt közbeszerzés elhúzódott, ugyanis az első felhívásra csak egy jelentkező akadt. A második kiírásra már négyen jelentkeztek, ezért sikerült tartanunk a viszonylag szoros határidőt. Az egészségügyi operatív program részeként meghirdetett európai uniós felhívás végső határideje 2015. december 31. volt” – magyarázta Czékus András, a párkányi rendelőintézet igazgatója. Az uniós támogatásból és állami költségvetésből fedezett beruházásra a rendelőintézet pályázott. A szükséges öt százalékos önrész fedezését a megye vállalta.

Az építési munkálatok 2015 júliusában kezdődtek. Kicserélték az elektromos vezetékeket és felújították a telefonos és az informatikai hálózatot, valamint a víz- és csatornarendszer nagy részét. A betegellátás szempontjából a legjelentősebb változást a tüdőosztály átépítése, az új röntgen- illetve szonográf-berendezés és a rendelőintézet rehabilitációs részlegének felújítása jelenti. „Akadálymentesítettük a tüdőosztályt, a felvonó cseréjével az emeleti rendelők is biztonságosan és egyszerűen megközelíthetővé váltak. Jelentős minőségi változást jelent a betegellátásban az új szonográf és a röntgen, ami lehetővé teszi, hogy a röntgenfelvételeket elektronikus formában rögzítsük, továbbítsuk és tároljuk. A rehabilitációs osztály is új berendezésekkel bővült” – tájékoztatott az igazgató.

A párkányi rendelőintézetet az elmúlt tíz évben szinte teljesen felújították. Épületét 2007-ben hőszigetelték, kicserélték a nyílászárókat, felújították a szociális helyiségeket és a folyosókat. „Szeretnénk megoldani a tetőszigetelést, a belső fűtésrendszer, valamint a víz- és csatornarendszer teljes rekonstrukcióját” – jegyezte meg Czékus András.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?