Óvodásokat ajándékoz meg a Rákóczi Szövetség

KomáromDecember folyamán 12 742 ajándékcsomagot juttat el a Rákóczi Szövetség a Szlovákiában működő célalapja közreműködésével a magyar óvodásoknak, amelyet rendszerint a karácsonyi ünnepségek alkalmával kapnak meg a gyerekek.

Komárom

December folyamán 12 742 ajándékcsomagot juttat el a Rákóczi Szövetség a Szlovákiában működő célalapja közreműködésével a magyar óvodásoknak, amelyet rendszerint a karácsonyi ünnepségek alkalmával kapnak meg a gyerekek. Adataik szerint a 12 742 óvodás közül 4162 áll iskolakezdés előtt.

A felső tagozatos gyerekek általában írószereket, füzetcsomagot, tolltartót kapnak, a kisebbek színezőket, egészségügyi felszerelést stb. A csomag minden évben egy, a szülőkhöz intézett levelet is tartalmaz, amelyben az anyanyelvi oktatás fontosságára hívják fel a figyelmet. Éppen ezért arra törekednek, hogy a szlovák óvodába járó, de magyar anyanyelvű gyerekekhez is eljusson a csomag, illetve szüleikhez a levél. Ebben 12 pontban foglalják össze az anyanyelven való tanulás mellett szóló érveket.

A Rákóczi Szövetség 2004 óta juttatja el karácsonyi csomagjait az óvodásoknak, az ajándékozás részét képezi a szövetség beiratkozási programjának. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?