Ötvenhatnak állítottak emléket Kismácsédon

KismácsédÁprilis végén leplezték le az 1956-os emlékművet a Hősök terén Kismácsédon, amelyet a forradalom tiszteletére állítottak fel.Délelőtt tíz órakor a vendégek fogadása után a helyi Antióchiai Szent Margit tiszteletére szentelt római katolikus templomba vonultak szentmisére az érdeklődők.

Kismácséd

Április végén leplezték le az 1956-os emlékművet a Hősök terén Kismácsédon, amelyet a forradalom tiszteletére állítottak fel.

Délelőtt tíz órakor a vendégek fogadása után a helyi Antióchiai Szent Margit tiszteletére szentelt római katolikus templomba vonultak szentmisére az érdeklődők. A mise után az 1956-os emlékmű leleplezése, felszentelése és koszorúzása következett. „Az 1956-os forradalomnak és a Kismácsédról kitelepített Biliczki Andrásnak szerettünk volna emléket állítani a falu közterén, akit 1956-ban Kistarcsán lőttek le” – nyilatkozta Hontvári Ferenc, Kismácséd polgármestere. A Hősök terén felcsendült a Himnusz, majd a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Ünnepi beszédet vitéz Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 1956-os Szervezet elnöke mondott. Az emlékművet Smidt Róbert szőgyéni fafaragó alkotta. Az emlékműavatón közreműködött a Történelmi Vitézi Rend Észak-dunántúli Törzsszéke, a diószegi Nagyboldogasszony-plébániatemplom kórusa és a kismácsédi Gyékényes tánccsoport. Az avató után a tűzoltószertár nagytermében tartottak ünnepi fogadást, majd vitéz Mayer Ferenc Sándor és vitéz Hrala Gyula tartott előadást az 1956-os eseményekről. A szobor felállítását pályázati forrásokból fedezték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?