Ötven új munkahely november végéig

Rimaszombat |

<p>Az eredeti tervek szerint már tavaly szeptemberben el kellett volna kezdeni a rimaszombati Hypernova melletti Family Centrum építését, a munkálatok – több mint hat hónap késéssel – a napokban kezdődtek. Az alapkőletétel április elsején lesz, a 8800 négyzetméter alapterületű bevásárlóközpontot november végén adják át.</p>

Az Agoria Holding befektetési társaság azért nem kezdte meg a tervezett időpontban az építkezést, mert az építkezési anyagok és a szolgáltatások ára nem felelt meg az elképzeléseinek. A gazdasági válság nem tántorította el a beruházót, adott esetben, az azóta jóval alacsonyabb építőanyagárak miatt még némi megtakarításra is lehetősége nyílik. A komplexumban a tervek szerint tíz önálló üzlethelyiséget alakítanak ki. Már most biztos, hogy nem állnak majd kihasználatlanul az üzletek.

Több cipőt, illatszert, textilt, lakáskiegészítőket, bútort és elektronikai cikkeket forgalmazó cég jelezte, szívesen bérelnének üzlethelyiségeket az épülő rimaszombati bevásárlóközpontban. Becslések szerint legkevesebb ötven új munkahellyel számolnak a bevásárlóközpontban. Az építkezési munkálatok előtt az uniós előírásoknak megfelelően régészeti feltárást végeznek a területen, az első napok eredményei alapján nincs említésre méltó régészeti emlék az építkezésre kiszemelt részen. A Family Centrum egy mocsaras, mezőgazdasági szempontból kihasználhatatlan parcellán épül.

A rimaszombatiak főleg az új munkahelyeknek örülnek, emellett nem mellékes a kereskedelmi szolgáltatás bővülése sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?