Osztálytalálkozó hatvan év után

„Kedveseim, mint tudjátok, veletek kezdtem tanítói pályafutásom. Mivel a Jóisten megadta, hogy ilyen magas kort megértem, szeretnék veletek még találkozni”

– kezdi kézzel írott levelét Szabó Magdolna tanító néni, amelyet nem volt rest minden egyes diákjának külön-külön megcímezni.

Tóth Irma, az 1959-ben ötödikesként végzett osztály egyik diákja pedig biciklire pattant, vette a fáradságot, és minden egyes osztálytársának személyesen kézbesítette. „Először körbejártam mindenkit, aki elérhető volt, hogy lenne-e egyáltalán érdeklődés egy ilyen találkozó iránt. Az ötletet mindenki lelkesen támogatta, így már csak az volt a kérdés, hol és mikor találkozunk. A tanító néni még arra is hajlandó lett volna, hogy mindnyájunkat meghív az otthonába, de nem várhatjuk el, hogy egy 81 éves tanár néni ugráljon a hetvenéves fiatalok körül” – kuncog Tóth Irma, aki óvónőként ment nyugdíjba. Így született meg a döntés, hogy a hodosi kultúrházban találkoznak.

Mostantól tegeződünk

Délután két órára már mindenki megérkezett, a tanító néni is, akit a „fiúk” virágcsokrokkal üdvözöltek. Szabó Magdi néni pedig nemes egyszerűséggel azzal indított: „Sziasztok, mostantól mindenkivel tegeződünk, ha még esetleg van köztetek olyasvalaki, akivel nem.” Utána, nem tagadva meg tanári mivoltát, mindenkitől elkérte a nevét, a lánykorit és a férjezettet is, felíratta az aktuális elérhetőségeket, postai címmel, telefonszámmal, és mindenkinek átadta saját kezűleg készített apró ajándékát. Noha akadtak, akiket hatvan év után látott viszont, szinte minden egykori diákját felismerte.

Az éveket nem számokban mérjük

„Mindenkinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerzett másoknak, hiszen az éveket nem számokban mérjük, hanem örömökben”

– mondta köszöntőbeszédében Zöld Magda, a találkozó egyik szervezője.

Mindenki járta a maga útját, több-kevesebb sikerrel, de a jó kezdést Szabó Magdi tanító nénitől kapták a diákok. Egyperces néma csenddel adóztak azoknak az osztálytársaiknak az emlékére, akik már nem érték meg ezt a találkozót.

Amikor a diák tanítja a tanárt

1957-ben, amikor Szabó Magdolna elvégezte a főiskolát, még működtek az úgynevezett elhelyezések, amelyek szerint az akkori kormányhivatalnokok eldöntötték, hol, mely régiókban, milyen szakemberekre van szükség. Így került a vízkeleti születésű, tanári végzettséget szerzett fiatal nő Hodosba, a helyi alapiskolába. Azokban az években a tanár afféle mindenes is volt, rá hárult minden kulturális dolog, még egy színdarab betanítása is. Ennek hála ismerte meg a férjét, Csiba Istvánt, aki az előadás súgója volt. 1959-ben megszületett a lányuk, és ugyanazon év decemberében, pár héttel azután, hogy visszatért tanítani, elbocsátották tanári állásából, mert kulák családból származott. Nem volt egyedül, ezzel az indokkal több mint ötven tanárt bocsátottak el abban az évben. Csak pár hónapos volt a lányuk, amikor a férj megbetegedett, és leukémiában meghalt. Ezután térhetett vissza Magdi néni a tanítósághoz, hiszen családfenntartó lett. Hazaköltözött Vízkeletre, és a kosúti, majd harminc éven át a tallósi iskola tanára volt.

„Az 1965-ös árvíz idején éjjeli-nappali ügyelő szolgálatokra voltunk többen is beosztva, ekkor ismertem meg a második férjemet. Sajnos, 15 évvel ezelőtt már ő is meghalt. A Hodosban töltött pár évhez viszont kellemes emlékek fűznek, aktív évek voltak, mindig készültünk valamilyen műsorral, és szeretettel idézem vissza a tanítványaimat is, akik nagyon ügyesek voltak. Emlékszem, amikor egy ünnepi előadásra készülődtünk, és egy dal szövegét senki sem ismerte, csak az egyik diáklányom. Ő tanította meg mindnyájunkkal. Nemcsak a diákokkal, hanem velem is” – emlékezik vissza elérzékenyülve a tanító néni. 

Magdolna, nem Magdaléna

Szabó Magdolna már több mint húsz éve Dióspatonyban él, családi házban a lányával. A helyi énekkar oszlopos tagja, állandó tudósítója a Vasárnap hetilap Koperta rovatának, valamint a helyi Patonyföld újságnak. Erélyes tanári mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a pár évvel ezelőtti történet, amikor új személyazonossági igazolványt csináltatott, ami csak a harmadik próbálkozásra sikerült. „Először azt írták be, hogy Szabó Magdaléna. Reklamáltam, én Magdolna vagyok. Másodszorra sikerült a Magdolna, de Szabóová lettem. Csak a harmadik nekifutásra jött össze a Szabó Magdolna. Mondtam a hivatalnoknak, hogy harmadszor vagyok itt egy nyavalyás név miatt, amit már harmadik osztályban tudni kell a gyerekeknek. Meg is jegyezték, hogy milyen nagyszájú vagyok! Azt válaszoltam, hát ezért vagyok tanító” – nevet Magdi néni, akinek legközelebbi terve az, hogy összehoz egy találkozót az 1938-ban született, kürti alapiskola nyolcadik osztályának néhai diákjaival.