Nagytárkány. A helyi községi hivatalban péntek délelőtt a település képviselői és a szomszédos Zemplénagárd önkormányzati testületének tagjai a két falut összekötő közút építéséről tárgyaltak.
Összekötnék a két szomszédos települést
A két község között egyébként nem egy újabb határátkelőt kívánnak nyitni, hisz az út a legderűlátóbb elképzelések szerint is csak 2007 után épülhetne ki, amikorra már Magyarország és Szlovákia között a határellenőrzés teljesen megszűnik. A két ország között az elkövetkező években 43 ilyen új átkelési pont kialakítását tervezik. A mostani tanácskozás résztvevői megegyeztek abban, hogy hamarosan újabb megbeszélést tartanak a határ túloldalán, amelyre mind a Kassa megyei önkormányzat mind a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat képviselőit meghívják. A Bodrogköz közúthálózatának a fejlesztése az egyik legfontosabb feladat, ugyanis az Alsó- és a Felső-Bodrogközt észak-déli irányban alig néhány helyen köti össze út, s ezek megléte nélkül a régió gazdasági felemelkedése sem képzelhető el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.