Összejöttek a repülősök Dunaszerdahelyen

Összejöttek a repülősök Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely |

Több mint húsz kisrepülőgép, két helikopter, számtalan további attrakció és látványosság várt elsősorban a gyerekekre a sikabonyi reptéren szervezett családi napon.

Szombaton reggel kilenc órától folyamatosan landoltak a kisrepülőgépek a sikabonyi füves reptéren. Volt, aki bevállalt egy díszkört és utána landolt, volt aki simán leszállt a pályára. Minden egyes gépet tapssal fogadott a hálás közönség, főleg a gyerekek élvezték a látványt. Volt ott minden, csodás kamion, tűzoltó autók, helikopter, sőt még egy speciális, a belügyminisztérium által katonai célokra használt helikopter is leszállt Dunaszerdahelyen.

„A kisrepülősök ugyanolyan képzeletbeli családot alkotnak, mint akár a motorosok. Tudunk egymásról és ha kell, támogatjuk egymást. Ettől az elvtől vezérelve jött az ötlet ennek a jótékonysági repülős családi napnak a megszervezésére, hogy támogassuk két tűzoltó bajtársunk egészségkárosult kislányait” – meséli Lukács László, maga is pilóta, majd folytatja: „elég elhinteni az információt, hogy hol van a rendezvény és a repülősök örömmel mennek minden találkozóra. Ide Dunaszerdahelyre például Magyarországról is. Nincs nevezés, egymás közt értekeznek a pilóták. Leszállás előtt rádión engedélyt kérnek tőlünk a szervezőktől és simán leszállnak. Biztosan vannak olyanok is, akik reggel még nem is tudták merre fognak repülni, majd miután hallották a tájékoztatást erről az akcióról ide jöttek.”

Itt volt a világ legkisebb kétmotoros repülőgépe is, amelyből mindössze 100 darab van szerte a világban. Szlovákiában összesen kettő: egy működőképes, a másik ki van állítva egy kassai bevásárlóközpontban. Ezzel az egyetlen működőképes géppel Jaroslav Jando pilóta jött el Trencsénből, akit természetesen alaposan kikérdeztünk a Cri-Cri ( ez a típus neve) történetéről. „A múlt század hetvenes éveinek elejére, állítólag egy kocsmai fogadás eredményeként fejlesztette ki a világ legkisebb gépét Michel Colomban, francia repülő mérnök. A ma 91 éves konstruktőr a Concorde repülőgépek fejlesztésénél is együttműködött, azon túl, hogy megalkotta ezt a kevesebb, mint 100 kilós kisrepülőt. Jó barátom Juraj Šedivý, annak idején Colombantól megvásárolta a terveket és saját maga megépítette az első Cri-Crit Szlovákiában. Egyszer repült is vele, de 2019-ben váratlanul elhunyt. Nem akartam, hogy feledésbe merüljön ez a kis csoda, így megvásároltam a családtól és azóta repkedek vele. – tájékoztat a pilóta.

Galéria

Aki érdeklődött, rövid ismertető repülést is abszolválhatott néhány, erre a célra kiválasztott kisrepülővel. A legnagyobb érdeklődést mégis ismét a szlovákiai és magyarországi kutyás rendőrök akció programja váltotta ki, amikor bevetést szimuláltak a belügyminisztériumi helikopterrel. Ezen kívül volt tűzoltó bemutató, ugráló vár, több pilóta engedélyezte, hogy a gyerekek közelről is megtapogathassák a szárnyaló madarakat és még az egyik helikopterrel is lehetett térni egy kört. A rendezvényen jóval több, mint ezren vettek részt, a két egészségkárosult kislány, Sára és Zoé számára több, mint 700 euró gyűlt össze.

Egyébként, leellenőriztem a kínálatot: egy Cri-Cri már 10 ezer dollártól megvásárolható, ami kb. 9 ezer eurónak felel meg. Kihagyhatatlan ajánlat. Már csak repülni kell megtanulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?