Összehangolnák a tömegközlekedést Pozsony és Nagyszombat megyében

Összehangolnák a tömegközlekedést
Pozsony/Nagyszombat |

Szorosabbra fűzné az együttműködést a tömegközlekedés területén Pozsony és Nagyszombat megye. A két megyeelnök szerdán tárgyalt a lehetőségekről.

 

A két nyugati megye határán közel kétszáz kilométer hosszú út húzódik, a megyeelnökök megegyeztek abban, hogy közösen koordinálják a közlekedést, és javítják a két megyeszékhely közötti összeköttetést. A tervek szerint felmérnék a jelenlegi közlekedési helyzetet. A telefonok SIM-kártyájának adatai alapján lokalizálnák és figyelnék a Nagyszombatból Pozsonyba ingázó utasok számát. Juraj Droba, Pozsony megye elnöke elmondta, naponta mintegy százhúszezer ember utazik Nagyszombat megyéből a szomszédos Pozsony megyébe. „Az integrált közlekedés bővítésével és összehangolásával javítjuk a tömegközlekedési eszközök elérhetőségét azoknak, akik most autóval járnak” – szögezte le Droba, hozzátéve, hogy a huszonegyedik századi lehetőségeknek megfelelő alternatívát kell kínálniuk az ingázóknak. Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke a vízi közlekedés lehetőségeit is felvetette. „Reális tervről van szó, de a szabályozás egyelőre nem teszi lehetővé a megvalósítást. Ezért fontos, hogy a közlekedésügyi minisztérium úgy módosítsa a jelenlegi előírásokat, hogy az önkormányzatok a helyközi autóbuszokhoz hasonlóan gondoskodhassanak a járatokról” – nyilatkozta a tárgyalás után Viskupič.

A két megyeelnök közös állásfoglalást készít elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?