Összefogás egy jó ügy érdekében

Császár László-koncert
ZSIGÁRD |

Zsúfolásig megtelt a zsigárdi református templom a Császár László rehabilitációjának támogatására szervezett jótékonysági koncerten. A fellépők elmondták, nem volt kérdés, hogy csatlakoznak a nemes ügyhöz.

Több százan gyűltek össze vasárnap este a zsigárdi református templomban, hogy támogassák Császár László rehabilitációját, aki nyáron szenvedett balesetet. Felépüléséhez olyan költséges gyógykezelésre van szüksége, amelynek kiadásait a hozzátartozói nem tudják önerőből fedezni, ezért a család barátai kezdeményezésére jótékonysági koncertet tartottak. Tóth Krisztián, a református hitközség lelkésze azzal a bibliai idézettel köszöntötte az egybegyűlteket, hogy “Egymás terhét hordozzátok”, amely a koncert címe volt. Elmondta, hogy az esemény szervezésekor egy szó lebegett előtte, mégpedig az, hogy több. Kifejtette, a teológiai tanulmányai során hallott arról, hogy akkor jó a lelkész, ha képes többletet végezni. A tanító tanít, a pedagógus nevel, vagyis többletet végez – ezt a gondolatot továbbfűzve úgy fogalmazott, hogy a koncert több, mint zenehallgatás, hiszen felfelé mutatás is, tehát szolgálat, valami többlet.

Császár László-jótékonysági koncert

Lakatos Róbert a műsor közben arról beszélt, milyen szép élmények kötik Zsigárdhoz, a szülőfalujához, ahogy mindig, úgy most is szívesen érkezett. Az ugyancsak zsigárdi származású Kiss Rékának megköszönte, hogy megszervezte a koncertet, hozzátéve, hogy amikor felkérte őt a fellépésre, egy perc alatt igent mondott a többi zenész is, igazi összefogás volt a rendezvény. A műsorban megzenésített versek és közismert slágerek hangzottak el. Császár Dávid édesapjával kapcsolatban elmondta, az idegrendszer fejlesztésén kell minél többet dolgoznia. Azért van szükség a gyógykezelésre, hogy a sérülés következtében a testének lebénult jobb felét újra mozgatni tudja. „Egyre jobban halad a felépülésben, de aktív rehabilitációra van szüksége, hogy rendbe jöjjön. A családunk nevében köszönöm a szervezők munkáját, minket csak akkor vontak be a szervezésbe, amikor már minden adott volt a megvalósításhoz” – fogalmazott. Császár László közismert személy Zsigárdon és a környéken. Több választási ciklusban volt helyi képviselő, a református gyülekezet meghatározó alakja, az egyik galántai középiskola tanáraként dolgozott hosszú éveken át, oszlopos tagja a galántai Kodály Zoltán Daloskörnek, valamint a prágai magyar közösségben is sokan megismerték az egyetemi éveiben. A koncertre a helyi lakosokon kívül a környék számos településéről és távolabbi helyekről is érkeztek. Aki támogatná Császár László kezelését, a következő transzparens számlára küldött összeggel megteheti: https://ib.vub.sk/pch/transparentne-ucty?iban=SK4502000000004683533751

Zsigárd-jótékonysági koncert
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?