A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara már 2010/11-es akadémia évtől kínál missziológia, diakónia és szociális gondoskodás alapképzést – bár ez a megnevezés már többször változott. A végzett hallgatók egyházi vagy állami szociális intézményekben, a közigazgatásban, a szociális szférában érvényesülhetnek.
Országszerte gyakorlóhelyeket keres a Református Teológiai Kar
„A hallgatóknak négy, illetve kéthetes szakmai gyakorlaton kell részt venniük. A gyakorlóhelyek száma, ahová célirányosan küldjük hallgatóinkat, fokozatosan bővül, egyelőre főleg a Komáromi járásban találhatók, de új partnereket is keresünk, hogy minden régióban legyen legalább egy ilyen gyakorlóhely – mondta lapunknak Lévai Attila dékán. – A közeljövőben ünnepélyes keretek közt szeretnénk intézményesíteni a már meglévő megállapodásokat az intézmények vezetőivel, igazgatóival.” A dékántól azt is megtudtuk, hogy a nappali tagozaton belül individuális képzésre is lehetőség van, ugyanis a szak hallgatói közül többen családosok, munka mellett képzik magukat. Ők nagyon élettapasztalattal, sokszor gyakorlati ismeretekkel érkeznek, ami pluszt jelenthet tanulmányaik során.
„A missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szak biztonságos szakmát ad a végzettek kezébe, hiszen az átlagéletkor kitolódásával egyre több gondozóra van szükség. Magyarországon, a határ menti megyékben is nagy a kereslet a szociális gondozók iránt, abszolvenseink közül sokan éppen Magyarországon helyezkednek el, de a házi idősgondozás Ausztriában, Németországban és Angliában is kiváló kereseti lehetőséget nyújtó hivatás” – tette hozzá Petheő Attila, a Selye János Egyetem kommunikációs szakembere.
Az egyetem február 14-én tartja nyílt napját, ahol bővebb tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők valamennyi képzésről, közte a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakról. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.