Országszerte 1485-ször hívtak mentőt

Az egészségügyi dolgozóknak karácsonykor is jócskán akadt dolguk
Kassai kerület |

Idén szenteste a mentőszolgálat 155-ös segélyhívó telefonszámára összesen 1485 hívás érkezett. Alena Krčová, az országos mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője szerint az előző évi karácsonyi időszakhoz képest valamivel csökkent a riasztások száma. A mentősök segítségét legtöbbször Kassa megyében kérték.

Annak ellenére, hogy a segélyvonalra több mint 1500 hívás érkezett szenteste, az esetek többségét telefonos konzultációval sikerült megoldani. „A helyzet igazából évről évre változatlan, mármint ami a hívások okát illeti. A lista legelején továbbra is a nehézlégzés, az erős gyomorfájás, illetve az érrendszerei megbetegedésben szenvedőknél keletkezett egészségügyi nehézségek voltak, de akadtak olyan esetek is, amelyek során az egyedül élő idősek vagy pszichikai betegségben szenvedő páciensek hívtak fel bennünket. A listáról nem maradtak le a Covid-19-fertőzés kapcsán beérkezett hívások sem” – közölte az ünnepi hétvégét követően a szóvivő. A mentőszolgálat statisztikai adatai szerint a Nagyszombati kerületből kapták a legkevesebb riasztást, összesen 142-t, és csak úgy mint egy évvel ezelőtt, a legtöbb riasztás Kassa megyéből futott be, ahol 265 telefonhívást regisztráltak. A koronavírus által kiváltott szövődmények miatt országszerte összesen 169 esetben szálltak ki a mentősök a páciensekhez, Kassa megyében összesen 31 ilyen riasztást tartanak nyilván a központban. A karácsonyi riasztásokat illetően sajnos a 2020-as karácsonyi ünnepek alatt is Kassa megye került a lista élére. „A segélyhívó számra összesen 1649 bejelentés érkezett, ami a 2019-es karácsonyi időszakhoz képest közel kétszázzal több segélykérést jelent. Országos szinten Kassa megyében szorultak a legtöbben segítségre, összesen kétszázhetvenketten. Ellenben a legkevesebb riasztást Pozsony megyéből kapták, mintegy százötvenhárman tárcsázták a segélyvonalat. A riasztások többségénél telefonos konzultációval sikerült megoldani a problémát. Elsősorban hasi fájdalmak, légzési nehézségek és az érrendszerei megbetegedésben küszködőknél jelentkezett egészségügyi problémák miatt kértek szakszerű segítséget a lakosok” – emlékeztetett a tavalyi helyzetre a mentőszolgálat szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?