Országos ötödik helyen a komáromi kórház

komáromi kórház
Komárom |

A komáromi kórház az INEKO Gazdasági és Szociális Reformok Intézetének éves szavazásán érte el ezt az előkelő helyezést az általános kórházak között – közölte az AGEL-csoport.

Tavaly ugyan a harmadik helyen végzett a komáromi intézmény, ám az elmúlt éveket tekintve folyamatosan javított az eredményén, hiszen míg 2019-ben a tizennegyedik volt, addig 2020-ban már a hetedik helyre kúszott fel. A csaknem 600 embert alkalmazó kórház vezetése az ötödik helyezéssel is elégedett, s az intézményben folyamatosan zajló fejlesztések számlájára írja, hogy idén is a legjobbak közé kerültek az INEKO-listán. Az általános kórházak között idén egyébként a szintén az AGEL-csoport által működtetett kassai-sacai kórház végzett az első helyen. A második az ólublói intézmény, amely az elmúlt nyolc esztendőben sosem végzett a másodiknál rosszabb helyen. Harmadikként pedig az alsókubini Alsóárvai Kórház és Poliklinika futott be.

(AGEL, INEKO).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?