Örök kötelék: Magda lett Ibolya támasza

Néma Ibolya és Magda
PERED |

Tizennyolc éve gondozza Néma Magda sógornőjét, Ibolyát, aki Down-szindrómával született. Segítséget elsősorban fiaitól kap, de nagyon hálás azért is, hogy van egy közösség, melynek tagjai lehetnek. Rengeteg munkát, állandó készenlétet jelent a gondozói munka, ezért fontos, hogy feltöltődjön a sérültet ápoló családtag.

Az 52 éves Ibolya szülei harmadik gyermekeként született Down-szindrómával. Jelenlegi gondozója, egyben sógornője, Néma Magda szavai szerint a család szeme fénye volt, bátyjai és szülei nagy szeretetben nevelték. Gondozását sógornője tizennyolc évvel ezelőtt vette át az idősödő szülőktől.

„Megkérdezték a férjemtől és tőlem, hogy vállaljuk-e Ibolyka gondozását, mert biztosak akartak lenni abban, hogy haláluk után jó kezekbe kerül a lányuk. Miután a szülők elhunytak, a férjem lett a gyámja, tíz évvel ezelőtt hozzánk költözött. Időközben én vettem át ezt a szerepet is, a férjem tavalyi halálával pedig egyedül maradtam vele”

– vázolta fel Néma Magda.

Egyre nehezebb

Ibolyával kiskorában a szülei, főleg édesanyja foglalkozott, iskolába nem járt, de a család életében aktívan részt vett, számos feladatot rá lehetett bízni. Nagyon szerette a kifestőket, mostanában újságokat és fényképeket nézeget szívesen.

„Régebben segített a takarításban, a mosogatásban, kijött velünk a kertbe, de egyre kevesebb dolgot tud elvégezni. Sok mindenben önálló volt, de már szinte mindenben segítségre szorul, például az öltözködés sem megy neki egyedül. A Covid-járvány és bátyja, vagyis a férjem halála óta észrevehetően romlik az állapota, illetve az idősödés jelei is egyre inkább megmutatkoznak nála. Állandó felügyeletet igényel, legfeljebb nagyon rövid időre lehet egyedül hagyni, míg elmegyek a boltba, de olyankor is be kell zárni mindent, mert egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem tudja, hol van és nagyon feledékeny”

– fejtette ki a gondozó.

Így hozta az élet

Az, hogy Néma Magda egyedül ápolja sógornőjét, részben a saját döntése, részben így hozta az élet. Bevallotta, hogy amikor a szülőktől elvállalták ezt a nem kis feladatot, az volt az elképzelésük, hogy a férjével ketten csinálják végig.

„Ismertük és elfogadtuk őt, nem volt vele sok gond. Jó érzés volt, amikor másoktól azt hallottuk, hogy Ibolyka szülei elmondták, nyugodtan halnak meg, mert tudják, hogy jó kezekben lesz. Több sérültet gondozó szülőtől hallottam már azt, hogy állandóan az nyomasztja, mi lesz vele, ha ő már nem lesz”

– mondta hozzátéve, hogy sajnos a férjével ők sem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, pedig nagyon fontos, hogy legyen egy terv arra az esetre, ha a gyám vagy a gondozó meghal vagy megbetegszik. Arra is kell időt és lehetőséget találni, hogy a gondozó fel tudjon töltődni. Az állam részéről ebben nem kap segítséget, csak a családtagjaira számíthat, illetve a nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központban tudja Ibolyát indokolt esetben hosszabb időre elhelyezni.

Van segítség

Ibolyának rendszeresen kell szakorvosi vizsgálatra járnia. Gondozójának az okozza a problémát, hogy nem tud autót vezetni, így minden alkalommal segítséget kell kérnie. Rendkívül hálás két felnőtt fiának, akikre mindig számíthat azóta, hogy megözvegyült. Elmondta, Ibolyka jelenléte pozitívan hatott a család minden tagjára, hiszen a gyerekei és az unokái is teljesen természetesnek veszik, hogy segíteni kell Ibolya körül, és hogy ő jelen van a családban. Ugyanakkor a környezete visszajelzése alapján Ibolya is nagyon sokat fejlődött akkor, amikor a családhoz költözött. Néma Magda szerint a legnagyobb lelki segítséget a taksonyi székhelyű Mentálisan Sérülteket Segítők Társasága jelenti számukra. A helyi kultúrházban van egy saját helyiségük, ahol rendszeresen találkozhatnak a környéken élő sérültek és gondozóik. A különféle fogyatékkal élők között többféle korosztály megtalálható, az együtt töltött évek alatt barátságok alakultak ki köztük. Úgy fogalmazott, Ibolyának az a második családja, nagyon szeret a sorstársaival együtt lenni.

„A szervezetet Pék Anna hozta létre, neki köszönhető, hogy heti rendszerességgel tudunk találkozni, és évente többször megyünk együtt kirándulni, állatkertbe, színházba, de szavalóversenyt, bált és más rendezvényeket is tartunk. A gondozóknak nagyon fontos, hogy ilyenkor kicsit kikapcsolódhatnak, megbeszélhetik az aktuális problémáikat, tanácsot kérhetnek egymástól. A gyerekek szórakoznak és sokféle kézműves technikát kipróbálnak”

– egészítette ki Néma Magda. A szervezet a személyi jövedelemadó 2 százalékának és támogatók felajánlásaiból tartja fenn magát, de a mentálisan sérültek által készített termékeket vásárokban is szokták értékesíteni. A taksonyi klubba rendszeresen hívnak meg olyan szakembereket, akik tanácsokkal segítik a gondozókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?