„Orbán nem engedi”

határ komárom
Komárom |

A komáromi Erzsébet hídnál napközben nem alakult ki tumultus, de a jelek szerint többen saját szemükkel és a helyszínen szerettek volna meggyőződni arról, hogy mennyire vált átjárhatóvá a határ vagy sem. Átlagban néhány percenként érkezett egy-egy kísérletező, akik aztán egy rövid ideig szóval tartották a szlovák rendőröket és katonákat.

Egy idős komáromi asszony a barátnőjével egy családi eseményhez akart bevásárolni különböző árucikkeket Magyarországon, de még a szlovák oldalon leparkoltak, s ő maga gyalog odament érdeklődni a szlovák rendőrökhöz és katonákhoz. Az Új Szónak azt mondta, a rendőri tanács szerint a szlovák állam ugyan lehetővé tette a kiutazást, de a másik oldalon „az Orbán ezt nem engedi”. Emellett arra is figyelmeztették, hogy a híd túloldalán vagy visszafordítják őket a magyar szervek, vagy karanténba kell vonulniuk Magyarországon.

A nő lapunknak úgy nyilatkozott, mivel cukorbeteg, nem akarta megkockáztatni az utóbbi lehetőséget, így végül még a szlovák oldalon visszafordultak. Egy másik idős komáromi férfi a szlovák oldali tanácsok ellenére ugyan elkerékpározott a magyarországi hídfőig, ott azonban néhány perces egyezkedés után visszafordították őt a magyar rendőrök. Visszafelé a szlovák rendőr megkérdezte tőle, hogy akkor ezek szerint nem engedték át?

Láthatóan olyan emberek is akadnak, akik elmerészkednek az egykori komáromi vámházig, de aztán néhány percnyi szemlélődés után ők is sarkon fordulnak. Az egykori komáromi vámnál már hetek óta zajlanak két körforgalom kiépítésének a munkálatai – ami miatt egyébként már többször megváltoztatták a határellenőrzőpont helyét és a forgalmi rendet. Mivel a munkások gyakran kint állnak az úton, az határátlépéssel kísérletezgetők őket is megkérdezik arról, hogy beléphetnek-e Magyarországra. Mindeközben az is szembetűnő, hogy zavartalanul zajlik a munkahelyük miatt ingázók már két hónapja tartó mozgása, hiszen ők rutinosan veszik elő az ingázást igazoló papírjaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?