Olyasminek leszünk szemtanúi, ami már több mint 200 éve nem történt meg!

4441895

A csillagászati nyár idén Szlovákiában és az egész északi féltekén június 20-án, csütörtökön 22:50-kor kezdődik (közép-európai nyári idő szerint).

A feljegyzések szerint 1796 óta ez a legkorábbi napforduló, más években a nyár kezdete június 21-én vagy 22-én következett be. A június 20-i dátum 2020-ban jelent meg újra, amikor a nyári napforduló 23 óra 43 perckor volt.

A nyári napforduló idején a Föld pályájának azon a pontján van, amikor az északi félteke a legnagyobb mértékben dől a Nap felé. A napsugarak merőlegesen esnek a Ráktérítőre, amely az északi szélesség 23,5 fokával megegyező szélességi kör – ez a Föld tengelyének dőlésszögéből következik, amely nagyjából ugyanennyi.

Június 20-a lesz az év leghosszabb napja: Pozsonyban például a Nap 4 óra 51 perckor kel fel, és 8 óra 55 perckor nyugszik, azaz 16 óra 4 perc 11 másodpercig lesz a horizont felett. Az év legkorábbi napfelkeltéje június 16-án, míg a legkésőbbi napnyugta június 25-én lesz ezen. A leghosszabb nap is 7 órával és 43 perccel hosszabbnak ígérkezik az év legrövidebb napjához viszonyítva, ami nem más, mint a téli napforduló.

A különböző naphosszúságok a városok földrajzi szélességével függnek össze. Minél északabbra megyünk, annál rövidebbek az éjszakák és annál hosszabbak a nappalok a nyári napforduló idején. A csillagászati éjszaka, amely alatt a Nap 18 fok alá süllyed a horizont alatt, Pozsonyban például 0.18-tól 1.27-ig tart.

A nyári napforduló már június 20-án bekövetkezik, mivel 2024 szökőév. Hasonló helyzet fog megismétlődni 2028-ban, 2032-ben, 2036-ban, 2040-ben, 2044-ben és 2048-ban is.

A nyári napfordulótól kezdve a nappalok fokozatosan rövidülni kezdenek, de eleinte csak nagyon lassan, szó szerint másodpercekkel és percekkel, Pozsonyban például a 16 óránál hosszabb nappalok június 30-ig tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?