Olajfák, tenger, igazi nyár

Zakinthosz partjainál él a legnagyobb európai tengeri teknősbékaA szerző felvételeSokszor háborúztak ezért a csöppnyi szigetért, s a megszállók sorra azt állították, hogy a sziget görög népének javát akarják. Közben öltek, raboltak, loptak, emléktárgyként magukkal vitték a legértékesebb ikonokat és egyéb műkincseket. Amit nem lehetett elvinni, azt a földrengés döntötte romba. A véres polgárháború sújtotta görögöknek, néhány szellemi óriás emlékén kívül, csak az elképesztő szegénység maradt.

Minden megváltozott

A múlt század derekán egyszerre minden megváltozott. Az idegenforgalom felfedezte ezt a szigetet is. A tengerparton szállodák százait építették fel, vendéglőket, üzleteket és szórakozóhelyeket nyitottak. Hihetetlenül gyorsan kiépült az infrastruktúra. Az egykori nyomorúságos halászfalu, Lagana helyén, ma pálmákkal övezett és virágokkal díszített utcákat látni, ahol éjjel-nappal pezseg az élet. Mintha nem is Görögországban, hanem Las Vegasban lennénk. A tengerpart színes napernyőinek árnyékából tízezernyi turista nézi, amint a hullámok fehér csipkeabroszt terítenek a lábuk elé. Ragyogó napsütés, hűsítő tenger, igazi nyár. Ez vonzza ide az embereket, főleg az angolokat.

Csak a kormányos látja?

A sziget jelképe a teknősbéka. Elevenen az eredeti élőhelyén látható legritkábban. A legtöbbet az ajándéküzletek emléktárgyai között találjuk. A természetvédelmi övezetté nyilvánított „Teknősbéka sziget” környékén az első hajóutam során egyet sem láttam. Később is csak egyet. A kíváncsiskodókat 10 euróért kishajók viszik teknősbékalesre a rezervátumokba. A hajó kormányosa meg is mutatja a hullámokban lubickoló teknősbékát. Megesküszik, hogy csak a vak nem látja. Én nem látom, és gyanítom, hogy a kormányos sem.

Velencei hatás

Zakinthosz szigetének azonos nevű fővárosa a Velencei Köztársaság fennhatósága alatt indult virágzásnak. A tengerparti ma is felfedezhetőek a velencei építőművészet vonásai – az égbe nyúló Kampanilla harangtorony is bizonyítja, hogy itt jártak a velenceiek. A hegyoldalakat mindenütt olajfaligetek borítják. Ezek a szép ültetvények a Velencei Köztársaság helytartójának köszönhetőek, aki bölcsen szétküldte hivatalnokait a falvakba, hogy beszéljék rá a görögöket: ültessenek olajfákat. Szamárháton mindjárt magukkal is vitték a sok száz facsemetét.

A görögök csak később jöttek rá, hogy milyen hasznos munkát végeztek. Amikor a fák termőre fordultak, le kellett szedni a termést és olajat sajtoltak belőle. Ez állandó munkalehetőséget biztosított nekik. A velenceieknek pedig, akik jó kereskedők voltak, aranyat tojó tyúkra leltek. Előre tudták, hogy jó befektetés volt. Az olívaolajnak már akkor is nagy volt az értéke, mert nemcsak főztek vele, hanem világítottak, gyógyítottak és ki tudja, hogy mi mindenre használták.

Körbehajózzuk a szigetet

Zakinthosz kikötőjében ma tengerjáró hajók horgonyoznak. Hozzák-viszik a turistákat. Innen indulunk mi is, körbehajózzuk a szigetet. A hajó fedélzetről csodálom a barlangokat, amelyeket a tenger vájt a meredek sziklafalakba. Némelyik barlangba még egy turistahajó is elfér. A „Teknősbéka szigethez” érve a kapitány leállítja a motorokat, hogy ne riasszuk el a teknősbékákat. Kísérőnk is figyelmeztet, ne beszéljünk túl hangosan, mert az állatok megijednek és eltűnnek a vízben. Most szerencsénk van: egy méter hosszú teknőst pillantunk meg. Legalább egy mázsát nyomhatott.

Elhaladunk a „Cápaharapás” hegyvonulat mellett. A népi hagyomány szerint réges-régen a cápák úgy döntöttek, hogy meg kell kóstolni a szigetet. A főnökük nyomban leharapott belőle egy darabot és beletörött néhány foga. A cápák örökre eltűntek, de a harapás nyoma itt maradt.

Magam is megkóstoltam a sziget minden ízét, zamatos borát, máig érzem mediterrán illatát.