Ökumenikus istentisztelet a Nemzeti Összetartozás Napján

Léva |

<p>Emléktáblát állítottak Esterházy Jánosnak a Czeglédi Péter Református Gimnázium udvarán.</p>

Június 4-én leplezték le Gróf Esterházy János politikus emléktábláját, melyet a lévai és régióbeli lakosok, egyesületek és szervezetek közadakozásából készítettek. Szathmáry Péter alkotásán Esterházy arcképe látható, alatta pedig egy idézet tőle: nem lehet helye a lemondásnak.  

A Nemzeti Összetartozás Napján a vendégek a Szent Mihály Római Katolikus Plébániatemplomban tartott istentiszteletről – melyen igét hirdetett Fazekas László református püspök és Pásztor Zoltán római katolikus püspöki helynök --, közösen vonultak át a Czeglédi Péter Református Gimnázium udvarára. Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédében elmondta, a lévai magyar összefogásból emelt emléktáblával Esterházy előtt tisztelegnek, vele a legjobb példaképet kapja a város és az iskola. „Léván Esterházy János is több ízben  megfordult személyesen. 1935-ben, mielőtt képviselővé választották, Léván tartotta meg az egyik nagy kampánygyűlését, majd 1937-ben is járt a városban, amikor az itteni magyar nagygyűlésen kijelentette, jogaink teljesítését csak az autonómia biztosíthatja. Az itt élő magyarságot kitartásra buzdította” – mondta Molnár Imre történész.   

A járási székhelyen 2012 márciusában kezdték meg a gyűjtést, elsősorban a lévai magyarokat szólították meg, de számos civil szervezet is támogatta az emléktábla elkészítését. Az Esterházy János Emléktábla Bizottság munkájában valamennyi lévai magyar szervezet képviselője részt vett.  

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"150394","attributes":{"alt":"","class":"media-image szerző felvétele","height":"271","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?