Október 29-től villany nélkül az iskolákban?

Október eleje óta – amikor felszabadult a költségvetés negyedik negyedévre előirányzott része – a Komáromi Járási Hivatal mintegy 3,5 millió koronát törlesztett abból a 7 milliós energiatartozásából, amely az oktatási intézmények működtetése kapcsán halmozódott fel – tudtuk meg Hajtman Adriannától,

Október eleje óta – amikor felszabadult a költségvetés negyedik negyedévre előirányzott része – a Komáromi Járási Hivatal mintegy 3,5 millió koronát törlesztett abból a 7 milliós energiatartozásából, amely az oktatási intézmények működtetése kapcsán halmozódott fel – tudtuk meg Hajtman Adriannától, a hivatal iskolaügyi osztályának gazdasági vezetőjétől. Azt azonban, hogy a fennmaradó tartozásukat, illetve az év végéig folyamatosan érkező újabb számlákat miből fogják kifizetni, nem tudta megmondani. Kérésük ellenére a Nyitrai Kerületi Hivatal pénzügyi osztálya arra sem adott lehetőséget, hogy a karbantartási munkákra szánt pénzt közüzemi számlák kiegyenlítésére fordítsák. Abban az esetben ugyanis további 3 millió korona tartozás törlesztésére lenne lehetőségük. Sorra kapják a fizetési felszólításokat a gázművektől, a villamosművektől és a vízszolgáltatóktól. Ha nem kapnak központi segítséget tartozásaik kiengyenlítésére, kritikussá válik a helyzet. A villamosművek ugyanis október 29-ét jelölte meg végső fizetési határidőként, azt követően fokozatosan beszünteti az áramszolgáltatást az iskolákban.

A Komáromi Járási Hivatal egyébként az igényelt 64,9 millió korona helyett 33,1 millió koronát kapott idén az oktatási intézmények működtetésére, és ebből – a kerületi hivatal költségvetési utasítása szerint – csupán 21,3 milliót fordíthatott az energiahordozók árának kiegyenlítésére. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?