Komárom. Október 15-ig kell a középiskolák negyedikes diákjainak bejelenteniük, mely tantárgyakból kívánnak érettségi vizsgát tenni. Egyebek között erről is rendelkezik az oktatásügyi minisztérium 510/2004. számú rendelete, amely szeptember 15-én lépett hatályba.
Október 15-ig kell kiválasztani a tárgyakat
„Az idei tanévben több lényeges változás vár az érettségiző diákokra – mondta lapunknak Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója. – A gimnazisták részére az eddigi négy tantárgy helyett ötből lesz kötelező az érettségi, de további két tantárgyat is választhat még a diák. Ha azonban e két utóbbiból nem sikerül felkészülnie, még az érettségi napján is elállhat attól, hogy ezekből vizsgát tegyen.”
A minisztériumi rendelet értelmében a gimnáziumok esetében mindenképpen kötelező érettségi vizsgát tenni az intézmény tanítási nyelvéből, vagyis esetünkben a magyarból, valamint szlovákból és további egy idegen nyelvből. A negyedik kötelező tantárgyat egy természettudományi tantárgycsoportból kell kiválasztania a tanulóknak, ide tartozik a biológia, a fizika, a kémia, az informatika és a matematika. Az ötödik érettségi tantárgy teljesen szabadon választható. „Mindez azt jelenti, hogy már a gimnáziumokban sem kell kötelezően matematikából érettségizni, hiszen a természettudományi tantárgyak közül bármelyiket választhatja a tanuló” – mondta Andruskó.
A szakközépiskolások számára is megnövekedett az érettségi tantárgyak száma. Az idei tanévtől ugyanis nekik is kötelező a magyar és a szlovák mellett egy további idegen nyelvből érettségi vizsgát tenniük. „A negyedik vizsgatantárgy a tulajdonképpeni szakmai blokk, amely három-négy tantárgyat is magába foglal – tudtuk meg Vetter Jánostól, a komáromi Ipari Középiskola igazgatójától. – A szaktantárgyakból az érettségi természetesen elméleti és gyakorlati vizsgából tevődik össze.”
További változás az eddigiekhez képest, hogy az új érettségi rendszer két részből áll: külső és belső részből. A külső egyelőre csak a matematikára, az angolra és a németre vonatkozik. E tárgyakból központi tesztet írnak majd a diákok, egyszerre az egész országban, és a dolgozatokat központilag javítják ki. A belső részt írás- és szóbeli vizsga alkotja; a rendelet pontosan szabályozza, mely tantárgyakból kell írásbelit írni, melyekből elég a szóbeli vizsga.
„Az új rendszer eléggé megterhelő lesz a diákokra nézve, hiszen lesznek olyanok, akik mindhárom részt akár több tantárgyból is kénytelenek lesznek abszolválni – mutatott rá Andruskó. – És akkor még nem beszéltünk arról, hogy idén már alap- és emelt szintű vizsgát is lehet tenni. Arra ösztönözzük diákjainkat, minél több tantárgyból válasszák az emelt szintet, de az egyetemek egyelőre még nem kötelesek ezt beszámítani a felvételik során.”
Az iskolákra ugyanakkor szervezésileg ró többletterheket az új rendszer. Egyrészt azért, mert a külső érettségi bevezetésével eleve többször kell megbontani a tanítás menetét. Másfelől a szóbeli vizsgák esetében háromtagú tantárgybizottságokat szükséges kialakítani, amelyeknek egyik tagját más iskolák delegálják, a másik kettő pedig az adott intézmény tanára.
„Bizonyos tárgyakból – például nyelvekből és matematikából – az érettségizők nagy száma miatt valószínűleg több bizottságot is fel kell állítani, ami eleve gondot okozhat – magyarázta Andruskó. – Másrészt a tanárokat a következő héten delegáljuk más iskolák tantárgybizottságaiba. ĺgy hetekre megbomlik a tanítás menete, állandó helyettesítgetések várhatók.”Andruskó szerint jobb lenne, ha magyarországi minta szerint az érettségi vizsgákat nálunk is a tanév lezárását követően tartanák. Kollégája véleményét teljes mértékben osztja Vetter János is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.