Nyomásgyakorlás és megfélemlítés Bátorkeszin

Bátorkeszi |

<p>A községben holnap referendum útján döntenek a választópolgárok arról, hogy helyén marad-e Sipos József polgármester, aki az utóbbi napokban a megfélemlítés határát súroló kampányt folytatott, hogy eltántorítsa a lakosokat a népszavazáson való részvételtől.</p>

(Ahhoz ugyanis, hogy sikeres legyen a referendum, a választásra jogosult polgárok legalább felének részt kell azon vennie.)

Szerdán az esti órákban a helyi hangosbemondón keresztül szólította fel a község lakosait a távolmaradásra, mondván, ezzel tudják támogatni a falu fejlődését – aminek szerinte ő a letéteményese. Ugyanakkor egy nappal korábban a képviselők fizetett hirdetését, amelyben a referendumon való részvételre szerettek volna buzdítani, nem engedte beolvasni. Sipos felhívásában kijelentette, január 21-én reggeltől estig a szavazóhelyiségek közelében fog állni, mert bele szeretne nézni mindazok szemébe, akik mégis részt vennének a szavazáson. Ezt többen nyílt megfélemlítésként értékelik a községben. A polgármester szerdán este írott formában is eljuttatta mondandóját a lakosokhoz. Levelében alaptalannak nevezte a testület vádjait, melyek szerint visszaélt hatalmával, nem tartotta be az önkormányzati határozatokat és általános érvényű rendeleteket, valamint a törvényeket. Emlékeztetett arra is, hogy harmadszori megválasztásakor ismeretlenek betörték a háza ablakait, később felgyújtották autóbuszát, majd garázsát és személygépkocsiját. Úgy véli, ő szívvel-lélekkel végzi munkáját, és szerinte éppen azoknak a képviselőknek kellene lemondaniuk mandátumukról, akik a leváltását kezdeményezték.

Tegnap délelőtt a szövetkezet dolgozóinak is eljuttatott egy levelet a polgármester, amelyben arról ír, hogy a továbbiakban sem sietteti a szövetkezet adósságának törlesztését, az ugyanis szerinte az üzem megszűnését segítené. A képviselők által ellene felhozott egyik kifogás éppen az, hogy Sipos József nem tesz hatékony lépéseket a kintlévőségek behajtása érdekében. Dolník Tibor képviselő szerint levelében a polgármester gyakorlatilag elismeri, hogy hátráltatja az adók behajtását, mindeközben a községnek 2011. november végéig összesen közel 254 ezer eurónyi kintlévősége volt adókból és bérletetekből.

A képviselők azt is a polgármester szemére vetik, hogy nem működik együtt az önkormányzattal, egyedül hoz döntéseket, nem bánik gazdaságosan a község vagyonával, úgy vélik, az ő felelőssége, hogy nem fejeződött be az nyugdíjasotthon építése és az alapiskola felújítása, több éven keresztül pedig polgármesterként saját cégével folyatott üzleti tevékenységet és kötött szerződéseket.

A polgároknak mindezeket mérlegelve kell eldönteniük, részt vesznek-e a holnapi népszavazáson és igennel, vagy nemmel válaszolnak a kérdésre: „Egyetért Ön Sipos József leváltásával Bátorkeszi község polgármesteri tisztségéből?”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?