Komárom. Október ötödikétől hetedikéig nyílt napokat tartanak az Ipari Középiskolában.
Az érdeklődőket reggel nyolctól délután egyig fogadják, de előzetes megbeszélés alapján kivételes esetben a délutáni órákban is megtekinthető az intézmény.
Nyílt napok az Ipariban
Az érdeklődőket reggel nyolctól délután egyig fogadják, de előzetes megbeszélés alapján kivételes esetben a délutáni órákban is megtekinthető az intézmény. „A fennakadások elkerülése érdekében arra kérnénk főleg a nagyobb csoportokban érkezőket, időben jelentsék be, mely időpontokban szeretnének eljönni hozzánk” – mondta Vetter János iskolaigazgató. Egyben arra is felhívta a figyelmet, nemcsak azokat az alapiskolásokat látják szívesen, akik már eldöntötték, ezt a tanintézményt választják, hanem azokat is, akik még bizonytalanok a pályaválasztást illetően. „Most, hogy a kilencedikes diákok már két középiskolába is jelentkezhetnek továbbtanulásra, mindenképpen érdemes több intézményt is meglátogatniuk – mutatott rá az igazgató. – Ha bizonytalanok a második megjelölendő iskolát illetően, a személyes tapasztalatok alapján talán könnyebben választanak.”
Jövőre három szakon indít magyar nyelvű képzést az Ipari. Gépészetből egy, elektrotechnikából, valamint műszaki-informatikai szolgáltatások szakból pedig két-két osztály nyílik. Már évek óta különösen nagy az érdeklődés a számítógépes hálózattervezés iránt, amelyet a műszaki-informatikai szolgáltatások szakon belül oktatnak.
Az idei tanévtől a gépészet és elektrotechnika szakokon belül a harmadik és negyedik évfolyamban az eddigi egy-kettőről tízre növekedett a választható órák száma. Ez azt jelenti, hogy a diákok – persze, a gyakorlati megvalósíthatóság keretein belül – maguk választhatják meg, mely tantárgyakat szeretnék magasabb óraszámban tanulni.
A komáromi Ipari vonzáskörzete nagy, mintegy száz kilométeres körzetből érkeznek hozzájuk diákok. Az iskolának 250 férőhelyes kollégiuma van, tehát a tanulók elszállásolását is meg tudják oldani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.