Nyáron is folyik a felújítás Vágsellyén

Vágsellye |

<p>Igazgatóváltás a vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolában és Óvodában.</p>

Szeptembertől új igazgatója lesz a Pázmány Péter Alapiskolának és Óvodának, Hamar Mónika váltja fel Dohányos Katalint. A leköszönő és az újonnan megválasztott igazgatónő is szívügyének tartja az iskola színvonalas működését, csaknem egy időben kezdtek el tanítani az iskolában, és korábban mindketten a járási székhely egyetlen magyar alapiskoláját látogatták.

Dohányos Katalin iskolaigazgató, akinek a mandátuma lejárt, tizenhét éven át vezette az intézményt. Hamar Mónika, az iskola újonnan kinevezett igazgatója elmondta, folytatni szeretné az elődje által megkezdett jó munkát, komoly hangsúlyt helyez az oktatás minőségére, magyar–szlovák, illetve angol szakos pedagógusként kiemelten foglalkozik a nyelvoktatással. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek megfelelő szinten beszéljék a szlovák nyelvet is. A Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda rendkívül nehéz helyzetbe került 2013-ban, amikor az önkormányzati iskolák racionalizálásakor egy másik épületbe költöztették volna, Vágvecse városrészbe. Az érintettek petícióban tiltakoztak ez ellen. „Nem akarunk aranykalitkát azon az áron, hogy pár év múlva nem lesz kit tanítanunk”– állt azon a transzparensen, mellyel a városházára vonultak a tiltakozók. Sikerült elérniük, hogy az iskola a város központjában levő, patinás épületben maradjon. Lassú leépülésre lett volna ítélve a magyar alapiskola, ha kiköltöztetik a város központjából. Vághosszúfaluról, Vágtornócról, Vágkirályfáról, Deákiról, Peredről és Sókszelőcéről vannak beutazó tanulóik. Az iskola 150 tanulójának mintegy fele a kistérségbeli községekből érkezik, szüleik nem vállalták volna, hogy egy távolabbi városrészbe utaztassák gyerekeiket. Helytállásáért az iskola megkapta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Civil díját. Hamar Mónika elmondta, jelenleg is folyik az épületben a felújítás, a villanyvezeték- és a padlócsere. A fenntartó és a szülői szövetség támogatásával további rekonstrukciós terveik vannak, és parkosítani szeretnék az iskola környékét. Szebb iskola – szebb város címmel tavaly jótékonysági gálaműsort és vásárt rendeztek, a támogatást az iskola szépítésére fordítják. Szeptembertől mintegy 165-170 tanulója lesz az iskolának. Hamar Mónika tizenhét éve tanít az alapiskolában, igazgatóhelyettese Kőrös Szilvia lesz.

Szeptemberben húsz elsős kezdi meg tanulmányait Vágsellyén, és várhatóan tíz tanuló érkezik az ötödik évfolyamba, többségük a vágkirályfai kisiskolából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?