Nyár végéig beköltöznek

Lukanénye. Nyolc új, tágas lakást adtak át a napokban Lukanényén. Az első lakók, két fiatal gyermekes házaspár már be is költözött. Kuzma Zoltán, Lukanénye polgármestere szerint a most átadott lakásoknak az egyik legfontosabb szerepe az, hogy megtartsa a fiatalokat és egyfajta fejlődést indítson el a községben.

Lukanénye. Nyolc új, tágas lakást adtak át a napokban Lukanényén. Az első lakók, két fiatal gyermekes házaspár már be is költözött. Kuzma Zoltán, Lukanénye polgármestere szerint a most átadott lakásoknak az egyik legfontosabb szerepe az, hogy megtartsa a fiatalokat és egyfajta fejlődést indítson el a községben. A nyolc lakást a Lakásfejlesztési Alaptól kapott hitelből és kölcsönökből kezdték el építeni még a korábbi önkormányzat vezetése alatt, 2000-ben. Az építkezés közel egy évig állt, az anyagi tartalékok elfogytak, ami az akkori építtető, a községi vállalat vezetőinek visszaéléseire vezethető vissza. Közel másfél millió koronás hiány mutatkozott, amit a község mostani vezetésének sikerült kigazdálkodnia, és végre befejezni a községi lakásokat. A volt községi vállalat két vezetője ellen gazdasági visszaélések gyanúja miatt feljelentést tettek, az ügyet azóta is vizsgálják.

„Nyár végéig minden lakásba beköltöznek a lakók. Hátravan még némi tereprendezés, a lakások környékének rendbetétele. Korábban a patak partján illegális szemétlerakat volt, ezt mára eltakarítottuk, a távlati tervek között az is szerepel, hogy az önkormányzat jóváhagyásával a lakásokhoz kisebb kertnek elegendő területeket méretnénk ki, az épület közvetlen közelében. Aztán már minden a lakókon múlik, hogyan teszik még szebbé a környezetüket. Az igyekezetüket már most látni, ha konkrét igényekkel lépnek majd fel, vagy segítséget kérnek a községtől, minden tőlünk telhetőt igyekszünk majd megtenni. Szeretném, ha az új lakóházak a falu büszkeségévé válnának” – mondta Kuzma Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?