PárkányHatodik alkalommal rendezték meg a városban a környék nótaelőadóit bemutató szórakoztató estet.A rendezvény Szeretem a magyar nótát címmel nótaestként indult. „A közönség részéről azonban egyre nagyobb igény mutatkozott volt arra, hogy a zenét ne csak ülve élvezhesse.
Nótabál Párkányban
Párkány
Hatodik alkalommal rendezték meg a városban a környék nótaelőadóit bemutató szórakoztató estet.
A rendezvény Szeretem a magyar nótát címmel nótaestként indult. „A közönség részéről azonban egyre nagyobb igény mutatkozott volt arra, hogy a zenét ne csak ülve élvezhesse. Úgy döntöttünk, idén nótabált hirdetünk, ahol mindenki kedvére mulathat” – mondta Hégli Marianna szervező.
A nótaénekeseket Mezei Zsolt és zenekara kísérte. A közönség Barti Éva, Básti János, Juhász Irén, Kovács István, Kovács László, Magyar Nándor és Szűcs Zoltán előadásában hallgathatta meg kedvenc nótáit. Az Exluzív zenekar is fellépett. (guzsu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.