Nincs sok remény a párkányi gyermekorvosi ügyelet visszaállítására

Kevesebb orvosi ügyelet lesz
Párkány |

A parlament 2017 nyarán módosította a sürgősségi ellátásról szóló törvényt, amelynek értelmében Párkányban megszűnt a gyermekorvosi ügyelet. Visszaállítására nagy igény, de kevés esély van.

 

A közösségi oldalakon sok szülő osztja meg ezzel kapcsolatos tapasztalatát és véleményét. A többség nem érti, hogy Párkányban az ügyeletes orvosok miért nem látják el a beteg gyerekeket.  „Elküldött anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rá. Azt mondta menjünk Érsekújvárba” – panaszkodott lapunknak egy neve elhallgatását kérő szülő. A többség – bár az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást a parlament hagyta jóvá – a gyermekorvosi ügyelet megszűnéséért a városvezetést, mások a megyét okolják.

Csak felnőtteknek

„A minisztérium által kiadott engedély csak felnőtt páciensek ellátást teszi lehetővé. A párkányi ügyeleten a szolgálatos orvosok nem láthatnak el gyerekeket” – szögezte le korábban Czékus András, a párkányi rendelőintézet igazgatója. Elismerte, hogy a párkányi körzetnek nagy szüksége van a gyermekorvosi ügyeletre, mert a jelenlegi helyzet sok bosszúságot és vitát eredményez a felnőtt ügyeletet ellátó orvosok és a szülők között, de hozzátette: összetett problémáról van szó. Tavaly nyáron még az sem volt egyértelmű, hogy Párkányban lesz-e bármiféle ügyelet. Bár a sürgősségi ellátásról szóló törvény módosításával kapcsolatos rendelet értelmében a város kivételt kapott, és Nyitra, Érsekújvár, Léva, Nagytapolcsány, Komárom, Aranyosmarót és Vágsellye mellett bekerült azon települések közé, ahol orvosi ügyelet működhet, kérdéses volt, lesz-e olyan intézmény vagy orvos, aki irányítani fogja. A párkányi rendelőintézet ezzel kapcsolatos kérvényét ugyanis a minisztérium – formai hibákra hivatkozva – visszautasította. „Országos szinten a pályázatoknak csupán 40 százaléka volt sikeres. Ezért Párkányban ideiglenes megoldásként egy körzeti orvos kapott engedélyt a minisztériumtól a felnőtteket ellátó orvosi ügyelet működtetésére” – tájékoztatta lapunkat Czékus András, a párkányi rendelőintézet igazgatója. Követező pályázatuk már sikeres volt. „Februártól a rendelőintézet fogja működtetni a felnőttek orvosi ügyeletét” – tette hozzá.

A legnagyobb gond az orvoshiány

A gyermekorvosi ügyelet visszaállítására egyelőre kevés esély van. Működtetésének legnagyobb akadálya az orvoshiány. „A párkányi rendelőintézetben négy gyermekorvos dolgozik. Közülük egy nyugdíjas, egy nyugdíjazás előtt áll. A város másik egészségügyi központjában két gyermekorvos rendel, de ők nem vállalnak ügyeletet. A körzetben rajtuk kívül még két gyermekorvos jöhet számításba. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy rosszabb esetben négy, jobb esetben hat orvosnak kellene osztoznia az ügyeleten. Mindig lenne, akire hetente kétszer kerülne sor, ami fizikailag nagyon megterhelő” – magyarázta Czékus. Értesüléseink szerint a párkányi gyermekorvosokra az érsekújvári ügyeleten havi egy szolgálat esik. „A párkányi gyermekorvosi ügyelet visszaállítása akkor sem lenne egyszerű, ha valamilyen csoda folytán sikerülne megoldani az orvoshiányt. Engedélye ugyanis csak Érsekújvárnak van. Egy kihelyezett párkányi ügyelet működtetése komoly anyagi ráfordítással járna, amit a megyének is jóvá kellene hagynia” – tájékoztatta lapunkat az igazgató.  

Egyeztetésekre, tárgyalásokra van szükség

A gyermekorvosi ügyelet visszaállításának kérdésével decemberi ülésükön Gabriel Szalatnyai interpellációja nyomán a párkányi képviselők is foglalkoztak. Lehetséges megoldásként szóba került: ha az egészségbiztosító vállalná a fenntartási költségek 80 százalékát, a város és a párkányi körzet települései fedezhetnék a fennmaradó 20 százalékot. Eugen Szabó polgármester közölte, a város nyitott az együttműködésre, de ezzel kapcsolatban Párkány hivatalos megkeresést nem kapott. Értesüléseink szerint míg 2017 májusában 101 szülő vitte a gyerekét a párkányi ügyeletre, addig 2017 júliusában 195 gyereknek volt szüksége gyors orvosi segítségre. A páciensek többsége általában lég- és húgyúti fertőzésekkel, rovarcsípésekkel és gyomorpanaszokkal érkezett az ügyeletre, de tavaly nyáron már nem tudták fogadni őket. Czékus András szerint a helyzet megoldásához rengeteg tárgyalásra és egyeztetésre lesz szükség az önkormányzatok, a gyerekorvosok és az érsekújvári ügyelet működtetője között.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?