Nincs megegyezés Diószeg és a főiskola között

<p>Diószeg. Kérdéses, Diószegen marad-e a Danubius Főiskola. Szerdán munkaértekezletet tartottak a városi hivatalban, amelyen a képviselő-testület tagjai mellett az iskola küldöttjei is részt vettek.</p>

BARTALOS ÉVA

Egy városi tulajdonban levő épület az iskola székhelye, a bérleti szerződés 2019-ig szól. A főiskola augusztusban az épület rossz állapotára hivatkozva felmondta a szerződést. A város és az intézmény képviselői azóta többször találkoztak, elmondták, kompromisszumot keresnek. Egyelőre hiába, a szerdai találkozón sem egyeztek meg a bérleti szerződés módosításáról. „Megegyeztünk, hogy folytatjuk a tárgyalást. Néhány pontban közelít a véleményünk, néhányban távol állunk egymástól” – nyilatkozott lapunknak Rauf Gusejnov, az iskola képviselője. Elmondta, valószínűleg a hónap végéig újra tárgyalóasztalhoz ülnek, előfordulhat, hogy az iskola épületében tartják az egyeztetést. Szabó Antal, Diószeg polgármestere leszögezte, számukra elfogadhatatlanok az iskola feltételei. „Néhány vitás pont maradt a szerződésben, a bérlet időtartamáról, a bérleti díjról, a javításban és a karbantartásban nem tudtunk megegyezni” – mondta Szabó Antal. Hozzátette, az iskola az eredeti bérleti szerződésben megszabott évi hatvanezer euró helyett tizenkétezer euró bérleti díjat javasolt, meghatározatlan időre bérelné az épületet, ajánlatuk szerint a tulajdonos térítené a karbantartás és a javítás költségeit. A polgármester elmondta, ilyen alacsony összegért nem adhatják ki a 2002-ben átadott épületet. „Felajánlottuk, hogy évi negyvenezer euróra csökkentjük a bérleti díjat, ennek felét az épület karbantartására fordítanánk. Ez nem felelt meg az iskolának. Ha biztosak lehetnénk abban, hogy a főiskola itt marad, akár nyereség nélkül is bérelhetnék az épületet, de nincs ilyen vízió. Attól tartunk, hogy az iskola lelakja az épületet és elköltözik” – folytatta Szabó Antal. A főiskola szakértői véleménnyel alátámasztotta a szerződésbontást, a polgármester szerint azonban a jelentés nem tartalmazza, hogy használhatatlan az ingatlan. „Mégis működik az iskola az épületben. Az épületet csak a főiskola használta” – közölte a polgármester.

Szabó Antaltól megtudtuk, ha nem sikerül megegyezni a főiskolával, a város bírósághoz fordul a szerződés érvénytelen felbontása miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?