„Néztük, hogyan úszik el a munkahelyünk”

Aki Vágfarkasdról a Vág túloldalán lévő Sókszelő-cére szeretne átjutni, az a helybeli komp helyett egy ideig kénytelen lesz – kerülővel – a vágsellyei hidat választani.

Mecsenei Norbert mutatja, hogy a komp a rendes helyétől háromszáz méternyire, a fákhoz kötve vár a sorsára. Kis képünkön Seres Tibor.Szőcs Hajnalka felvételeA farkasdi kompot ugyanis a múlt héten szerdán elragadta az a jégtömeg, amelyet egy elszabadult kotróhajó tolt maga előtt. A sodródó kompot végül egyik kezelőjének, Seres Tibornak – testi épsége kockáztatásával – sikerült kikötnie.

A faluban látható tájékoztató tábla azt tudatja, hogy a komp naponta 6 és 20 óra között közlekedik. Ez azonban most nem érvényes. A vízhez vezető lejáró előtti sorompó leeresztve, rajta felirat: „A komp nem üzemel”. Csak az őrbódé mellett parkoló öreg Škoda jelzi, hogy valaki van „otthon”. Az őrházból egy terepszínű ruhába öltözött magas fiatalember lép ki. Mecsenei Norbert közli, hogy Seres Tibor éppen nincs szolgálatban, ugyanis két-két kompkezelő váltja egymást háromnaponként, de a kompot szívesen megmutatja, úgyis megy ellenőrizni, rendben van-e minden.

A nyomás a betontömböt is kitépte

A kompot a kikötőből nem is látni, mintegy háromszáz méterrel lejjebb van kikötve a part menti fákhoz, de a néhány nappal ezelőtti pusztítás nyomai itt, a kompállomáson is jól láthatók. A vastag drótsodrony – az úgynevezett főkötél – , amelyen a kompot szokták a túloldalra vontatni, most a földön hever, pedig rendes körülmények között mintegy öt méterrel a víz színe fölött van kifeszítve a két part között. Ehhez rögzítik gördülőcsigákkal a kompot, miközben azt a folyó sodrása hajtja az egyik parttól a másikig. Ha hajó halad a folyón, a drótkötelet csörlő segítségével a folyófenékre eresztik. Most ez a csörlő is a földön hever, azzal a hatalmas betontömbbel együtt, ami horgonyul szolgált. Amikor a kotróhajó a kötélnek ütközött, a hatalmas nyomás ezt a súlyos tömböt is szinte kitépte a földből, a kötelet tartó öt-hat méter magas vasoszlop pedig a földig hajolt. A betonlejáró mellett, a parthoz kikötve vesztegel a kotróhajó. Ezen is látni, milyen hatalmas erők munkálkodhattak itt, mert a kotrókanalas szállítószalag acélszerkezetét egészen összegyűrte a nyomás. A hajótest másik része mintegy ötven méterrel feljebb vesztegel a partnál, ahol eredetileg az egész hajó horgonyzott, de a jégtömbök nyomása szétszakította a kettőt összekötő szerkezetet.

A jégtakaró elvált a parttól

Kísérőmmel a part mentén lépkedünk. A fák közül előbukkan a jégtömböktől körülvett komp az oldalához fagyott mentőcsónakkal. A járművet drótkötelek rögzítik a parti fákhoz, és csak a behajló ágakon tudunk átkapaszkodni rá. A kötelek feszességén látszik, hogy most is állandó nyomás nehezedik a járműre. Mecsenei Norbert öt éve szolgál ezen a kompon, de a mostanihoz hasonló esetre nem emlékszik. „Az volt a baj, hogy idén nagyon kevés a víz, így alig van sodrása, beállt a folyó, s ha a vágkirályfai vízerőmű megengedi a zsilipeket, elindul a jégzajlás” – mutat rá a baleset okára a kompkezelő. Ezt mondja Seres Tibor is: „Amikor két nap szünet után a múlt héten szerdán megengedték a vizet a vágkirályfai erőműnél, a vízszint több mint egy méterrel megemelkedett, és a beállt folyón a jégtakaró elszakadt a parttól, elindult lefelé az árral.”

Szükség van a fűzfához kötött kompra

Seres lélekjelenlétének köszönhető, hogy a komp nem sodródhatott még lejjebb a folyón, mert egy kellő pillanatban sikerült kikötnie. „A recsegésből-ropogásból tudni lehetett, hogy valami készül, ezért rögtön elküldtük a közelben tartózkodó családot. Amikor láttuk, hogy a kotróhajó elszabadult, mi is csak száz méterről figyeltük, mi történik, hiszen itt csavarok röpködtek, kötelek szakadtak, életveszélyes lett volna közelebb merészkedni” – idézi az átélteket Sebes Tibor. Telefonon rögtön értesítette a községi hivatalt (mivel a kotróhajó Vágfarkasd tulajdona), a rendőrséget és a kompot üzemeltető útkarbantartó vállalatot. „Nem tudtunk mit csinálni, zajlott a Vág, hát kísértük a kompot a parton. A partról néztük, hogyan úszik el a munkahelyünk. Ahogyan pörgött a jégtáblák között, volt egy olyan pillanat, hogy a komp zsámolya, a följárójának az egyik sarka közel került a parthoz, és ott, az ágak-bokrok között sikerült rálépnem. Ahogy ott sodródtam a kompon, kiszóltam a kollégámnak, Józsa Gyuszinak, hogy szaladjon, hozza az útlevelemet, mert Komáromnál kérni fogják tőlem” – meséli mosolyogva nem mindennapi élményeit.

Azokban a pillanatokban neki sem volt mindegy. „Az is szerencse volt, hogy a természet éppen oda növesztett egy fiatal fűzfát, amelyik behajlott a víz fölé. Az egyik rögzítőkötelet sikerült rádobnom a fára.” Ezután több kötéllel is kikötötték a járművet. A kotróhajó közben a kompátjáró főkötelén volt fennakadva, s mivel fennált a veszély, hogy felborul, a község alkalmazottai lángvágóval elvágták a drótkötelet, az úszó alkalmatosságot pedig a parton lehorgonyozták. Hogy mekkora az anyagi kár, egyelőre nem sikerült megtudnunk, amint azt sem, hogy mikorra sikerül újra üzembe helyezni a farkasdi kompot. Pedig hiányozni fog, hiszen naponta két-háromszáz járművet is átszállított a tulsó oldalra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?