Néptáncos Égtájak fesztivál

Léva. A múlt héten szombaton a Družba kultúrházban az Égtájak fesztivál várt mindenkit, aki a népi kultúrát és a néphagyományokat tartja annyira fontosnak, hogy eljöjjön egy ilyen típusú rendezvényre.
A Granus Polgári Társulás elnöke, Kamenszky Mária az ötletgazda.

Léva. A múlt héten szombaton a Družba kultúrházban az Égtájak fesztivál várt mindenkit, aki a népi kultúrát és a néphagyományokat tartja annyira fontosnak, hogy eljöjjön egy ilyen típusú rendezvényre.

A Granus Polgári Társulás elnöke, Kamenszky Mária az ötletgazda. „Körülbelül 1995-ig volt rendszeres lehetősége a környékbeli néptánccsoportoknak találkozni más csoportokkal, kisebb-nagyobb szemléken megnézni egymást, egyeztetni, beszélgetni arról, milyen irányba menjen a folklórmozgalom. Fesztiválunkkal ezt a hagyományt szeretnénk föleleveníteni, melynek azért adtam az Égtájak nevet, mert szeretném, ha minden irányból érkeznének csoportok. Húsz néptáncegyüttest kerestünk meg, hat tudott eljönni. A fellépések előtt és után szakmai megbeszélésekkel szeretnénk segíteni a csoportvezetők munkáját” – mondta Kamenszky Mária.

Az esemény egyelőre tényleg inkább szakmai jellegű volt, hiszen a csoportok tagjain kívül alig harminc ember nézte a fellépéseket, s ők is zömmel a családtagok közül kerültek ki. A fesztivál műsorvezetője, Korpás Szilvia alsópéli tanítónő üdvözölte a résztvevőket, majd bemutatta a vendégeket. A szakmát a fesztivál igazgatója, a szlovákiai magyar néptáncmozgalom nagy öregje, Takáts András, a Szőttes művészeti vezetője, Konkoly László és a Lévai járás folklórtanácsadója, Diószegi József képviselte, a Csemadok helyi alapszervezetét pedig Frasch István. Štefan Mišák, Léva polgármestere is jelen volt a fesztivál megnyitóján, és találkozott a csoportvezetőkkel is.

A színpadon hat néptánccsoport nyolc tájegység táncait, dalait, szokásait és népviseleteit mutatta be. Elsőként a helyi alapiskola Pitypang néptánccsoportja mutatkozott be. Baran Ivett már 12 éve szeretteti meg az alsótagozatos gyerekekkel a néptáncot a napközis foglalkozás keretén belül. Dunántúli játékokat és táncokat mutatott be 12 lány és 5 fiú a második és a negyedik osztályból, citerakísérettel. A nagykéri Mórinca nyolc éve alakult, vezetőjük Száraz Elek, koreográfusuk Ölveczky Árpád. Kétszer is fölléptek; először mezőségi táncokat roptak, majd zoboraljai lakodalmas szokásokat és táncokat mutattak be. A farnadi Nádas 12-18 éves fiatalokból álló csoport. Vezetőjük Harangozó Kornélia, koreográfusuk Németh József. Ők mátyusföldi, majd magyarbődi táncokkal léptek fel. A tardoskeddi Váska 2002-től létezik Ruzsik István koreográfus vezetésével. Öt pár táncolta a mezőségi táncokat, és a Varjas együttes húzta a talpalávalót a lévai Alt István vezetésével. A csoportok közt a maga 52 évével a lévai Garam Menti Népi Együttes a rangidős, tagjai azonban fiatalok: középiskolások és egyetemisták. A csoportvezető, Halász Gyula koreoráfiájában bodrogközi sarkantyúst és szatmári táncokat láthattunk. Az ebédszünet, a csoportok vár- és múzeumlátogatása, valamint a szakmai szeminárium után a kéméndi Gyöngyösbokréta hagyományőrző csoport zárta a fesztivált. Vezetőjük, Jarábek Zoltán, koreográfusuk Hégli Marianna. Kéméndi lakodalmassal léptek színpadra, a menyasszony öltöztetéstől a menyecsketáncig három generáció képviselője elevenítette meg a helyi néphagyományokat. Kamenszky Mária reméli, jövőre még több csoport fogadja el a meghívást, a közönséget is sikerül becsábítani, és – ahogy eredetileg tervezték – háromnapos lesz már a szakmai szemle, a néptánc ünnepe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?