Érsekújvár. December 5-én nyílt napot tartanak a helyi Középfokú Építészeti Szakiskola leendő magyar diákjai és azok szülei számára. Száraz István igazgató lapunknak elmondta, a hivatalos nyílt napon kívül is szívesen fogadják az intézmény munkája iránt érdeklődőket.
Népszerűsítik a hagyományos szakmákat
A körzeti munkahivatal őszi állásbörzéjének látogatói már megcsodálhatták a 41 éve működő érsekújvári Középfokú Építészeti Szakiskola diákjainak legjobb munkáit, ám a tanintézmény pedagógusai más formában is népszerűsítik a tehetséges fiatalok szaktudását. A nem csupán érdekes, de „jól eladható” szakma becsületére hívják fel a figyelmet a szakiskolában a Fa szépsége elnevezésű projekt segítségével. A fafeldolgozó szakot választó diákok az Egy óra a gyerekeknek (Hodina deťom) alaptól kapott támogatásnak köszönhetően a tanórákon túl is fejleszthetik kreativitásukat. A projekt keretében – a melyre 44 ezer koronát kapott az iskola – madáretetők, játékok, virág- és újságtartók készültek. A termékekből kiállítás megrendezését tervezik, és később az alkotásokat az érsekújvári járásbeli óvodáknak és alapiskoláknak szeretnék ajándékozni. A szakiskola a magyar diákok számára az elmúlt négy évtizedben lehetővé tette az anyanyelvű oktatást. A fiatalok a kőműves, festő, ács, bádogos, építészeti villanyszerelő, tetőburkoló vagy a népszerűnek számító műbútorasztalos és asztalos szakot választhatják. A hároméves szakképzés mellett a diákok magyarul tanulnak a kétéves, érettségivel végződő szakosító építész és asztalos szakon.
Az intézményt több mai cégtulajdonos, hazai és külföldi egyetemet végzett szakember vallja alma máterének. A jeles öregdiákok jóvoltából a tanintézménynek jól működő alapítványa van, amelyből rendszeresen támogatják a tehetséges diákokat, azok további tanulmányait, tanszer- vagy tankönyvvásárlását. (száz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.