Neonatológiai konferenciát tartanak Érsekújvárban

Neonatológiai konferencia
Érsekújvár |

Korszerű, inkubátorra szerelt kamerákkal szeretné elviselhetőbbé tenni a koraszülést követő napokat a családok számára az Érsekújvári Oktatókórház és Rendelőintézet vezetése – tájékoztatott a tegnapi sajtótajékoztatón Ivan Podolský az intézet szóvivője.

 

A kórház újszülöttközpontjában tizenegy inkubátorra szereltek kamerát, hogy a családtagok akkor is megnézhessék a kisbabát, amikor nem lehetnek mellette. A sajtótájékoztató a neonatológiai központokban dolgozó szakemberek, egészségügyi nővérek tizenhatodik konferenciájának részeként valósult meg. Ľubica Kaiserová diplomás nővér, a Malíček Polgári Társulás képviselője elmondta, Szlovákiában hat neonatológiai központ működik, Érsekújvárban elsőként szereltek fel kamerákat az inkubátorokra. Egy speciális kamera ára több mint kétszáz euró, a Malíček társulás az adományozóktól kapott támogatást fordítja erre a célra. Az érsekújvári neonatológiai osztály Nyitra és Nagyszombat megyében született csecsemőknek nyújt életmentő ellátást. A kórház újszülöttosztályát 1997-ben az egészségügyi tárca kiemelt perinatológiai központtá nyilvánította, mivel Érsekújvárban felvállalták a különösen kockázatos szülések, a súlyosan beteg és az ezergrammosnál kisebb súlyú újszülöttek intenzív ellátását a Galántai, a Komáromi, a Vágsellyei, a Dunaszerdahelyi és részben a Lévai járásból. „Vélhetően azért esett ránk a választás, mert folytatjuk a Bauer Ferenc egyetemi docens, a központ korábbi igazgatója által megkezdett munkát. Fontos, hogy a távolból érkező édesanyák, akiket nem tudunk elhelyezni az osztályunkon, kapcsolatban maradjanak velünk és az újszülötteikkel” – mondta Klaudia Demová az érsekújvári kórház neonatológiai osztályának a főorvosa. David Capoušek, a kamerákat gyártó NetRex cég tulajdonosa elmondta, jelenleg Prágában és Olomoucban monitorozzák ilyen módon a koraszülötteket. A szülők kapnak egy kódot, és az előre meghatározott időben bejelentkezhetnek, megnézhetik a kisbabájukat. Ľubica Bartošová, a kórház gazdasági igazgatója hangsúlyozta, eddig is jelentős összeget fordítottak a kórház fejlesztésére, de a továbbiakban várhatóan újabb 650 ezer eurót kap az intézet az újabb beruházásokra.

A sajtótájékoztatón részt vett a Kucharovič család. Sofia és Johanka, a koraszülött ikrek szülei elmondták, a most nyolcéves kislányok tíz hónapig voltak inkubátorban, és tizenhat hétig gondozták őket a kórház újszülöttosztályán. Már akkor is nagyon sokat jelentett számukra, hogy az osztály alkalmazottai fényképeket készítettek a kislányaikról és tájékoztatták őket az állapotukról. Az idei érsekújvári neonatológiai konferencián szó lesz a csecsemők újraélesztéséről, a köldökcsonk ápolásáról, valamint a szoptatásról.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?