Nemzetközi közbringa Párkányban és Esztergomban

közbronga
Párkány/Esztergom |

Határon átnyúló kerékpárkölcsönző rendszer létrehozására nyert támogatást Párkány és Esztergom önkormányzata. 
 

A közbringarendszer Esztergomban – több európai nagyvároshoz hasonlóan – már  több éve működik, jelenleg 6 állomással és 92 dokkolóval, valamint 70 kerékpárral, melyek csak városon belül használhatók. A város külterületeire és Szlovákiába nem hozhatók át, a kerékpárokra szerelt GPS-jeladó ugyanis automatikus riasztást ad le a diszpécserközpontnak.

A Mária Valéria Bike néven futó, határon átnyúló közbringarendszer a tervek szerint 14 állomásból és 278 dokkolóból fog állni. 60 hagyományos és 45 elektromos kerékpár lesz a rendszerben. „Olyan rendszert szeretnénk, amely kompatibilis az esztergomival.

A közbringarendszer nem ingyenes szolgáltatás, de a kölcsönzési díj nem lehet magas, hiszen az üzemeltető célja az, hogy minél többen használják a kerékpárokat

– magyarázta lapuknak korábban Folk Róbert, a párkányi városi hivatal fejlesztési osztályának vezetője.
 

Párkány és Esztergom a terv megvalósítására az Interreg Szlovákia–Magyarország Program keretében pályázott. A határon átívelő közbringa-szolgáltatás létrehozásának becsült összköltsége 880 ezer euró. Párkányban 90 dokkolóval 6 kölcsönzőállomás létesülne. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a frekventált helyeken elhelyezett kerékpárok bármelyikét ki lehetne kölcsönözni, és akár a határ másik oldalán is le lehetne tenni. A tendert Esztergom önkormányzata írta ki. Az infoesztergom.hu értesülései szerint a nyílt közbeszerzésre beadható ajánlatok határideje szeptember 17-én jár le. 

A  kerékpárkölcsönző szolgáltatás újdonság Szlovákiában. Az első közbringákat az 1960-as években Amszterdamban kezdték használni, de ezeket gyorsan szétlopták. Az első igazi közbringarendszert Lyonban, majd Párizsban vezették be. A szolgáltatás Londonban és Berlinben is sikerrel működik. Magyarország első közbringarendszerét, az EBI-t a Neuzer Kft. támogatásával 2013 szeptemberében Esztergomban adták át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?