Bodrogszerdahely. Nemzetközi díjat nyert a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola diáklapja, a Tollforgatók című kiadvány.
Nemzetközi díjat nyert a Tollforgatók című diáklap
A DUE által kiírt pályázatban összesen kilenc iskolaújság nyert díjat, melyeket szeptember 24-én Budapesten, az Almássy téri Szabadidőközpontban rendezett IV. Diák-médiafesztiválon adtak át.
A rendezvényen jeles tévés személyiségek is részt vettek, többek között Holló Márta és Sebestyén Balázs, az RTL KLUB munkatársai, valamint Rudi Zoltán, az MTV elnöke. A drogmegelőzés-programról Portörő Péter, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársa és Csernus Imre pszichiáter tartott előadást. A médiafesztivál műsorát az United együttes koncertje zárta.
Gecse Istvánné, a bodrogszerdahelyi diáklap főszerkesztője elmondta, a DUE-pályázatáról épp az Új Szóban olvasott először, s az általuk szerkesztett újság eddig megjelent számait el is küldte a szervezőkhöz.
A Tollforgatók című diákújság 2003-ban alakult, s bár havilapnak indult, a szűkös anyagi helyzet miatt most már csak negyedévenként jelenik meg. Az újságot Főző Péterné és Gánóczi Izabella pedagógus irányításával az iskola felső tagozatos diákjai szerkesztik, ám verseikkel és rajzaikkal már az alsósok is kiveszik részüket a lap készítéséből. Az újság rendszeres megjelenéséhez pályázatok útján próbálnak meg pénzt szerezni, illetve azt a bodrogszerdahelyi iskola saját források felhasználásával is támogatja. A nyomdai munkákat, a tördelést és a grafikai szerkesztést Tokár Viktor, az oktatási intézmény alkalmazottja végzi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.