Nemesócsa: a községnek kell állnia a vízvezeték-csatlakozó költségeit

nemesócsa

Hónapok óta beszédtéma a községben a Vasút utcai vízvezetékcsere, a háztartásoknak az új vezetékre való rákötése, illetve annak finanszírozása.

A múlt heti megbeszélést követően – amelyre Magyarics Gusztáv polgármester az érintett utcabelieken kívül a kivitelező Hass cég képviselőit is meghívta – leszögezhető: a vonatkozó jogszabályok alaposabb áttanulmányozásával elejét lehetett volna venni a kialakult helyzetnek. A másik tanulság, hogy indulatos hangvételű kommunikációval nehéz érdemi párbeszédet folytatni. Érhetetlen továbbá, hogy – bár névre szóló meghívást nem kaptak – a hét önkormányzati képviselőből csupán egy vett részt a találkozón.

Kapcsolódó cikkünk

A község még 2016-ban pályázott a környezetvédelmi minisztérium enviromentális alapjánál a Vasút utcai vízvezetékcserére, és a beruházás első szakaszának megvalósítására nyert 150 ezer eurót. A pályázat elbírálója azonban a rákötéseket indokolatlan költségnek minősítette, emiatt ezt a tételt nem lehetett a pályázati pénzből fedezni; az elbíráló egyébként nem következetes ebben, vannak ugyanis pályázatok, ahol nem húzzák ki az említett tételt. A csatlakozók cseréjére viszont mindenképpen szükség volt, mivel az új vezetéket csak ilyen átkötéssel lehetett a lakóházakba vezető, meglévő csövekhez kapcsolni. A csatlakozók cseréjét – csakúgy, mint az egész beruházást – a Hass cég kivitelezte, és 27 ezer eurót számlázott érte. Miután kiderült, hogy ez a tétel nem finanszírozható a pályázati pénzből, Magyarics Gusztáv tájékoztatta a fejleményekről a képviselőket, és elmondása szerint többen azt javasolták neki, hozza ezt az érintett Vasút utcai lakosok tudomására. Március elején a polgármester megbeszélésre hívta a lakosokat, ahol felvázolta az előállt helyzetet. Utólag viszont mindkét fél másként emlékszik az ott elhangzottakra: míg a polgármester azt állítja, ő a terhek lehetséges megoszlásáról akart beszélni, a lakók úgy értelmezték szavait, hogy háztartásonként 630 eurót kellene fizetniük a rákötésért. A megbeszélés személyeskedő, indulatos vitába torkollott. A lakók nehezményezték, hogy utólag értesítették őket arról, hogy esetleg fizetniük kellene, másrészt indokolatlanul magasnak tartották a rákötés árát.

A polgármester időközben két további cégtől is kért árajánlatot, és mindkettő reálisnak tartotta az elvégzett munkáért a kiszámlázott összeget. Magyarics Gusztáv a múlt csütörtökre összehívott megbeszélésen kijelentette, hogy a község 2018-as költségvetésében elkülönítették a szükséges 27 ezer eurót, de szerinte ez nem korrekt a falu többi lakosával szemben. A tájékoztató ismét nagyon gyorsan átcsapott a polgármester és a lakosok közti indulatos szócsatába, vádaskodásba, a Hass cég jelenlévő képviselői alig jutottak szóhoz. Pedig Jozef Matyo, a cég szakembere kimondta a lényeget: a közüzemi víz- és csatornahálózatról szóló törvény értelmében a csatlakozó költségei bizony a községet, nem pedig a lakókat terhelik. A vízvezeték-hálózat tulajdonosa ugyanis, egészen az egyes háztartások fogyasztásmérő vízórájáig, a község.

A jelenlévő lakosok ezek után már egyáltalán nem értették, mire volt jó a polgármester részéről az első megbeszélés összehívása. „Próbálkoztatok, hátha legalább a költségek egy részét át tudjátok hárítani a lakosokra” – mondta a polgármesternek Pálfy Kálmán, az egyik utcabéli. Magyarics Gusztáv ezt visszautasította, és újból azt hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetről és a váratlan többletköltségről akarta tájékoztatni a lakosokat. Ugyanakkor nehezményezte, hogy nem akadt egy sem köztük, aki megköszönte volna, hogy a falu sikeresen pályázott, és a Vasút utcában, ahol a legrégibb volt a vezeték és gyakoriak voltak a csőtörések, végre lecserélték a csöveket. „Számomra az a tanulság, hogy nem fogunk többet pályázni, és ha valahol csőtörés lesz, majd várjuk, míg a szolgáltató elhárítja a hibát, addig meg tartálykocsiból hordhatják az emberek a vizet” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?