Nem zárják ki a négy MKP-s képviselőt

Komárom |

<p>Nem zárják ki a városi önkormányzat MKP-frakciójából azt a négy képviselőt, akik május elején aláírásgyűjtést kezdeményeztek a KOMVaK víz- és csatornaművek privatizálásának megakadályozására.</p>

Így döntöttek hétfő esti rendkívüli gyűlésükön a frakciótagok. Egyben megerősítették funkciójában Andruskó Imre frakcióvezetőt, aki a kizárásról szóló voksolással egyidejűleg bizalmi szavazást kért maga ellen.

„Sajnálatosnak tartom a történteket, és nehezen tudom elképzelni az elkövetkező időszakban a frakció munkáját. Véleményem szerint saját tekintélyét ásta alá a frakció ezzel a döntéssel” – nyilatkozta lapunknak Andruskó Imre. Korábban ugyanis a képviselők már hoztak egy döntést arról, hogy szigorúan járnak el a frakció alapszabályzatát megszegőkkel szemben. Mivel Dékány Gábor, Horváth Kornél, Petheő Attila és Stubendek László kizárását Andruskó indítványozta, maga ellen is bizalmi szavazást kért. A történtek után úgy érzi, tudathasadásos állapot alakult ki azzal, hogy a petíció kezdeményezőit nem zárták ki, ugyanakkor neki is bizalmat szavaztak.

A frakcióvezető elgondolkodtatónak tartja, hogy a kizárásra vonatkozó voksolás során a 16 jelenlévő frakciótag közül hárman üres lapot adtak le, tehát még titkos szavazás esetén sem vállalták véleményüket. A kizáráshoz háromötödös többségre, azaz 12 igenre lett volna szükség. Dékány Gábor, valamint Horváth Kornél esetében több volt a nem szavazat, mint az igen, és bár a másik két képviselőnél többen szavaztak kizárásukra, mint ellene, náluk sem volt meg a 12 szavazat. Andruskó már korábban kifejtette: azért kezdeményezte a négy képviselő kizárását, mert a frakció előzetes tájékoztatása nélkül hamis és megtévesztő petícióhoz adták nevüket. A petícióról időközben kiderült az is, hogy jogi szempontból sem felel meg a követelményeknek, tehát ha összegyűlne is a szükséges számú aláírás, akkor sem lehetne kiírni népszavazást. „Csak hangulatkeltésre jó ez az egész” – mutatott rá.

„Volt egy tisztségviselő, aki szét akarta verni a komáromi képviselő-testület MKP-frakcióját, de a józan többség az egység mellett tette le a voksát azzal, hogy maradásunk mellett döntött” – kommentálta a Petheő Attila a történteket. Hasonlóan fogalmazott Stubendek László is, szerinte is a frakció egységéért álltak ki a képviselők.

Bastrnák Tibor polgármester, az MKP járási elnöke ezzel szemben úgy látja: nem csupán az MKP városi testületi frakcióját, hanem az egész pártot gyengítették meghozott döntésükkel a képviselők. Szerinte ezek után el kell gondolkodni azon is, mennyire lehet komolyan venni egy olyan frakciót, amely nem tud határozottan fellépni rebellis tagjaival szemben. „Én egyébként a frakcióvezető helyében nem bizalmi szavazást kértem volna, hanem lemondtam volna tisztségemről. Nem ez volt ugyanis az első eset, hogy a frakciótagok egy része cserbenhagyta őt” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?