Nyitra. Az ügyészségtől vár választ Nyitra megye önkormányzatának elnöke arra a kérdésre, törvényes-e a megyei képviselő-testület határozata, amellyel egy még nem létező irodaház költségeit hagyták jóvá.
Nem vesz fiktív irodaházat
Milan Belica épp ezt nehezményezi, szerinte ugyanis lehetetlen eladási szerződést kötni egy fiktív épületről, és ha valóban az építtetés mellett döntenek, pályázatot kell kiírni. „Sokallom a felveendő hitel összegét is, főleg most, hogy alig tudjuk fenntartani a megyéhez tartozó közintézményeket” – véli Belica, annak ellenére, hogy a szerződést HZDS-es párttársa javasolta. A javaslatot ellenző megyei képviselők a főellenőrtől is kérték már a határozat kivizsgálását, így egyáltalán nem valószínű, hogy az eladási szerződés a megye és a fiktív irodaházzal üzletelő cég között megköttetik. (vm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.