Nem vágták ki az elpusztult fákat

Kenyhec.

Kenyhec. Ez a Hernád menti település az ismeretlenség homályából az utóbbi években országos, sőt nemzetközi viszonylatban is ismertté vált – és nem csak ipari parkja révén, ahova az amerikaiakon kívül Nyugat-Európa több országából is érkeztek tőkeerős befektetők, hanem azért is, mert Konkoly József polgármester a munkahelyteremtés mellett olyan fejlesztéseket indított be a községben, amilyenekről más helyeken álmodni sem mernének. Mert Kenyhecen nemcsak aquapark lesz, hanem elkezdték az újonnan épített helyi kórház berendezését, és olyan oktatási komplexum tervét is elkészítették, amelynek értelmében az alapiskolaitól az egyetemi szintig több nyelven kívánják majd oktatni a térség ifjúságát. A jó gondolata vezette a polgármestert, amikor a helyi önkormányzattal úgy döntöttek, hogy a községi temető főbejáratánál az elöregedett jávor- és hársfákat nem vágják ki, hanem felkérnek egy szobrászművészt, hogy a temető hangulatához illő szobrokat faragjon e lombkoronájukat vesztett fákból. A tizenkét alkotás el is készült és valóban elnyerte a község polgárainak tetszését, csakhogy ez nem elég, mert a sajtóból értesülve a Kassa-környéki Környezetvédelmi Hivatal vizsgálni kezdte, hogy e cselekedetükkel Kenyhecen nem szegték-e meg a 2002-ben elfogadott 543-as számú környezetvédelmi törvény rendelkezéseit. Amint azt Marian Sasák hivatalvezető a sajtónak elmondta, szeptember elsejei hatállyal a környezetvédelmi hivatal köteles felülvizsgálni minden ilyen jellegű önkormányzati döntést, tehát még a kivitelezés előtt be kell szerezni az engedélyt.

Kenyhecen azért érdekes ez az eset, mert valójában ők a fákat nem vágták ki, hanem más esztétikai jelleggel ruházták fel. Konkoly József elmondta, a szóban forgó fák esetében olyan vegyszeres beavatkozással éltek, ami ezek gyökereinek életfunkcióit megszüntette. Erre azért is szükség volt, mert fennállt annak a veszélye, a fák gyökerei tönkreteszik a közeli sírokat.

Hogy a kenyheciek ezzel az ötletükkel környezetvédelmi kárt okoztak-e, vagy sem, még nem derült ki, a vizsgálat folyamatban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?